![]() |
Nyereségszámítás
A MagNet Magyar Közösségi Bank egyik legfontosabb alapértéke, a banki működés átláthatósága jegyében döntött arról, hogy egy modellszámítás és arányosítási módszer segítségével Magyarországon egyedülálló módon kiszámítja, és ügyfeleinek is elmondja, hogy egy-egy banki ügyfél mekkora összeggel járult hozzá a bank teljes éves eredményéhez. A számítások eredményeként a legnagyobb összeg, amiről ügyfél rendelkezni tud a KAP keretében, 292.000 Ft lett, míg a legalacsonyabb pozitív összeg 1 Ft. A 13.679 ügyfélből végül 11.999 tud pozitív egyenlegről szavazni. Olyan ügyfelek is vannak, akik nem kapnak lehetőséget a szavazásra, mert a bank az ő ügyleteik kapcsán vagy 10 Ft-nál kevesebbet könyvelt, vagy a banknak vesztesége keletkezett, amelynek döntő oka hiteles ügyfeleknél kamatkésedelem és/vagy esetleg hitelezési értékvesztés képzése, míg folyószámlás ügyfelek esetében jutaléktartozás lehet. A modellszámítás meneteA bank több lépésben végezte el a modellszámítást, amelyben számos tényezőt figyelembe véve számolta ki a végleges összeget. A modellszámítás kezdetén a bank teljes üzleti bevételét (üzleti bevétel = kamatrés + jutalékrés összege) felosztotta az ügyfelek között, amely végén minden egyes ügyfélre megkapta az ügyfélre eső üzleti bevételt. A bank a végső nyereség kiszámítása során az üzleti bevételből levonta a működési költségeit, a hitelezési veszteségeket, valamint az adókat és járulékokat, így adódik a bank adózott eredménye. Az első két lépésben csak a bevételekkel foglalkozott, illetve azokat korrigálta a hitelezési értékvesztés-képzések összegeivel. Itt a következő lépésben kell számításba venni mindazon tételeket, amelyek még befolyásolják a banki eredményt: a működési költségeket, az egyéb bevételeket és ráfordításokat, és persze az adókat és járulékokat is. Az egyéb bevételek és ráfordítások ügyfelekhez rendelése szintén csak arányosítással becsülhető, arra pontos módszerek nem léteznek. Ugyancsak ez mondható el a bankot terhelő adókról és járulékokról. Ezek egy része a működési költségek részét képezi (pl. a bérjárulékok), a másik része pedig a ráfordításokat növeli (pl. a helyi adók), és végül a nyereségadó és a különadó közvetlenül az éves eredményt terheli. Így mindezen tételek ügyfelekre való bontásakor az arányos terhelést választottuk alapvető módszerként. A végső, egy ügyfélre jutó adózott nyereség kiszámításához az egy ügyfélre jutó üzleti bevételnek az összes üzleti bevételhez való arányát vettük alapul: minden egyes ügyfélre kiszámítottuk, hogy a rá jutó közvetlen üzleti bevétel milyen arányt képvisel a teljes üzleti bevételen belül, és ezt az arányt használtuk fel annak felbecsüléséhez, hogy az adott ügyfél milyen arányban járulhatott hozzá a bank nyereségének keletkezéséhez. A kezdeteknél járunk; ez az év a "KAP" bevezetési éve. Az ügyfélre jutó nyereség felosztási modellszámításunkat a következő években továbbfejlesztjük, és az ügyfelek számára még pontosabb és részletesebb adatokat fogunk szolgáltatni. A kísérleti modellszámítás korlátai ellenére úgy gondoljuk, hogy jelentős újítást hoztunk létre a hazai ügyfél-bank kapcsolat területén azzal, hogy – Magyarországon egyedülálló módon – 13.679 ügyfelünkre kiszámoltuk (és tájékoztattuk őket arról), mekkora összeggel járultak hozzá a bank éves nyereségéhez. Ezzel az úttörő lépéssel szeretnénk bebizonyítani, hogy felvállalható, ha a bank közzéteszi ügyfelei körében, hogy a nyereségéből mennyit köszönhet az adott ügyfélnek. A bank 2009. évi eredménye 3 milliárd forint saját tőkére vetítve 14,6%. Nem törekszünk kiemelkedően magas nyereségre, ezért a kockázatvállalások során is mérsékletet tanúsíthatunk. Árazási politikánkban is az ügyfelek érdekeit tartjuk szem előtt: igyekszünk meghálálni ügyfeleink bizalmát, és a KAP program keretében – a modellszámítás alapján – nyilvánossá tesszük a bank teljes nyereséghez való hozzájárulásukat. Néhány tipikus példa arra, milyen jellemző esetekkel találkoztunk a modellszámítások során:"A" ügyfél magánszemély, 11.055.000 Ft betéttel: Az ügyfél kizárólag a 11.055.000 Ft összegű és forintban elhelyezett betéttel rendelkezett nálunk., Folyószámlája, bankkártyája, hitele nincs a banknál. Az ügyfélnek köszönhetően a bank 81.341 Ft nyereséget hozott a banknak, ezért 8.134 Ft összegről rendelkezhet a KAP program keretében. "B" ügyfél magánszemély, 8.108.000 Ft összegű euró alapú és 13.163.000 Ft összegű államilag kamattámogatott lakáshitellel: Lakáshitelekkel rendelkezik, betétje nincs nálunk, és folyószámláját csak a hiteltörlesztésre használja, más banki műveletre nem. Az ügyfélnek köszönhetően a bank 65.892 Ft nyereséget ért el, ezért az ügyfél 6.589 Ft összegről rendelkezhet a KAP program keretében. "C" ügyfél kft-ként vállalkozói folyószámlával rendelkezik: Folyószámlájáról bonyolítja minden forgalmát, de betéttel és hitellel nem rendelkezik. Neki köszönhetően a bank 67.075 Ft nyereséget ért el, ezért 6.707 Ft összegről rendelkezhet a KAP program keretében. "D" ügyfél magánszemély, lakossági folyószámlával, bankkártyával és 16 millió Ft betéttel: folyószámlájáról bonyolítja minden forgalmát, közüzemi számláit a bankon keresztül rendezi, rendelkezik betét megtakarítással is, de hitellel nem. Az ügyfélnek köszönhetően a bank 169.932 Ft nyereséget ért el, így az ügyfél 16.993 Ft összegről rendelkezhet a KAP program keretében. |


