|
MagNetBankKözösségi bank
Idén ismét lehetősége nyílt ügyfeleinknek arra, hogy a 2011-es Közösségi Adományozási Program keretében rendelkezzenek bankunk profitjának 10%-áról. Ügyfeleink szavazataik leadásával dönthettek arról, hogy a résztvevő 92 civil szervezet közül melyiknek ítélik oda a rájuk eső profit 10%-át.
Ágens Társulat Közhasznú Egyesület
![]() ![]()
Az Ágens társulat tevékenysége kulturális, azon belül művészeti tevékenység, a magyar kortárs színház és kortárs zene, kortárs opera, tánc, összművészeti előadások mindennemű formája, ezek létrehozása, támogatása, hazai népszerusítése. Színházi eloadások, koncertek, egyéb művészeti események folyamatos létrehozása, művészeti publikációk, kiadványok megjelentetése. Missziója a fiatal tehetségek felkarolása. Az Ágens társulat 10 éve muködik, számtalan előadást, koncertet, művészeti eseményt hoztunk létre kiemelkedo szakmai és közönség figyelem közepette.
PROJEKT: 2011-ben is folytatni szeretnénk a színházi előadások, koncertek, egyéb művészeti események létrehozását, művészeti publikációk, kiadványok megjelentetését, a fiatal tehetségek felkarolását. A gimnazista, középiskolás réteget szeretnénk elérni.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 28 017 Ft (12 támogató)
![]()
Alapítvány a Magzati Élet Védelméért
![]() ![]()
Alapítványunk céljai közé tartozik a terhesek gondozásának javítása hazánkban a szakmai résztvevők továbbképzésének illetve kutatások támogatásával, eszközök beszerzésével. Közvetett cél a hazai szülés körüli magzati és újszülött halálozás csökkentése, az egészséges újszülöttek megszületésének elősegítése.
PROJEKT: Távgyógyászati eszközöket szeretnénk beszerezni terhes gondozók számára, amelyekkel a várandós anyák otthoni észlelését végezhetik, abból a célból, hogy a magzati károsodásokat elkerüljék a szülés előtti időszakban.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 1 506 479 Ft (308 támogató)
![]()
Astangajóga Alapítvány
![]() ![]()
Az Astangajóga Alapítvány szervez jóga és egyéb képességfejlesztő tanfolyamokat; egészségmegőrző, ismeretterjesztő, prevenciós, integrációs és kulturális programokat, amelyek összeállításában fontos szerepet kap a prevenció, a szocializáció és az integráció elősegítése, a mindennapi élet okozta stressz levezetése, illetve hatásainak kezelése és a kiegyensúlyozott életmód kialakítása. Az Alapítvány más szervezetekkel és magán személyekkel együttműködve részt vesz rehabilitációs programok létrehozásában is.
PROJEKT: "Nyitott szemmel a világ körül" - 5 részprogramból álló nyitott ismeretterjesztő és kulturális programsorozat minden érdeklődő számára. Több részprogram teljesen díjtalan. Cél a világ kulturális értékei iránti nyílt érdeklődés felkeltése és elmélyítése, a szabadidő hasznos eltöltése, közösségépítés, készségfejlesztés. A programsorozat az orosz, indiai és magyar kulturális értékek bemutatására koncentrál, mely a különféle életkorok igényeinek megfelelően egyaránt szól egészen kisgyermekeknek és felnőtteknek is.
Igényelt összeg: 1 200 000 Ft
Összegyűlt: 12 271 Ft (7 támogató)
![]()
Békásmegyeri Lakótelep Templomépítése Alapítvány
![]() ![]()
Szervezetünk az alábbiakkal foglalkozik: Budapest - Békásmegyer Református Egyházközségnek a Békásmegyeri lakótelep és a régi Ófalu lakossága körében végzendő gyülekezetépítő, hitéletet elősegítő munkájának támogatása. Az igehirdetés és a gyülekezeti élet tárgyi feltételeinek biztosítása, hozzájárulás a templom és épületeinek karbantartásához, a felmerülő javításokhoz, felújításokhoz.
PROJEKT: Gyermek vallásoktatás tárgyi eszköz beszerzése.
Igényelt összeg: 450 000 Ft
Összegyűlt: 180 571 Ft (57 támogató)
![]()
Belvárosi és Délbudai Infarctus Alapítvány-Arany-Szív Egészségközpont
![]() ![]()
Alapítványunk 21 éve végzi szív-és érrendszeri betegségek primer és secunder prevencióját.Egészségnevelő előadások,rizikófaktor szűrések,diétás-életmód és orvosi tanácsadás,mozgásterápiás foglalkozásokat(rehabilitációs szív-és zsírégető torna,vizitorna,gyógyító jógák,stb..)tartunk nagy érdeklődés mellett.
PROJEKT: Gyors hatékony,fájdalommentes,mellékhatások nélküli,EU-ban is validált vérvétel nélküli orvosi diagnosztikai mérőműszer beszerzése,melynek segítségével kb.30 perc alatt:elektrolitok,enzimrendszerek,máj-és vesefunkciók,vérzsírok,cukorháztartás,cardiomechanika,tumor markerek,hormonrendszer,PH,szerveink oxigén felvétele és szállítása,szabadgyök szint,agyi perfúzió,anyagcserezavarok válnak ismertté.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 324 995 Ft (72 támogató)
![]()
Beszélj Velem Alapítvány
![]() ![]()
13 éve beteg, sérült gyermekek óvodai nevelése, korai fejlesztése intézményes keretek között. Ép és sérült gyermekek együttnevelése. Célunk, hogy minden egy helyen álljon a család rendelkezésére. Kiváló szakemberekkel együttműködve a szolgáltatások széles skálája áll a 2-7 éves korú sérült és ép gyermekek rendelkezésére: gyógypedagógiai, logopédiai ellátás, gyógylovaglás, viziterápia, tehetséggondozás, német nyelv oktatása, BABA-MAMA KLUB, Ayres torna, speciális zeneterápia, szülőcsoport.
PROJEKT: Célunk továbbképzés formájában több segítőnek, és egyéb szakembereknek megtanítani az autistákkal való foglalkozást, autisták integrációját, hogy a társadalom minél szélesebb rétege elfogadja, megismerhesse őket. Ezeknek a gyermekeknek a gyógypedagógiai ellátás mellett nagyon fontos az egészséges életmódra nevelés. Ezt sószoba (Sóhomokozó, sóbarlang...) létrehozásával tervezzük.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 49 277 Ft (26 támogató)
![]()
Budapest Evezős Egyesület
![]() ![]()
Egyesületünk Népszigeti vízitelepén minden korosztály számára égész évben lehetőséget biztosítunk a sportolásra: nyáron evezni, kajakozni, kenuzni, sárkányhajózni lehet, télen pedig evezős ergométerek, tanmedence és kondicionálóterem áll a látogatóink rendelkezésre. "Vízi-Suli" programunk keretében, évente több száz gyermek ismerkedik meg az evezéssel, de felnőttek részére is tartunk evezés oktatást.
PROJEKT: A nyári szünetben egyesületünk Vízi napközis tábort szervez a 8-14 éves gyermekek részére. A vakáció alatt így nem a tv előtt gubbasztanak naphosszat, és nem az utcán csellengenek, hanem valóban tartalmasan töltik el a szünidőt: a Duna közelsége, a vízi élet szépsége, a mozgás öröme életre szóló élményt nyújt számukra.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 140 961 Ft (37 támogató)
![]()
Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk szakemberei 1992 óta kiváló eredményekkel végzik organikus éretlen (megkésett mozgásfejlődésű, gyenge mozgáskoordinációval rendelkező, nehezen együttműködő, viselkedésproblémás, megkésett beszédfejlődésű, részképesség-gyenge, iskola éretlen, tanulási problémás, hiperaktív és autizmusspektrum zavarral küzdő) 6 hónapostól 12 éves korú gyermekek komplex fejlesztését szárazföldön /TSMT/ és vízben /HRG/.
PROJEKT: A 0-5 évesek számára összeállított - 30 részterület teljesítményét mérő - Longitudinális komplex vizsgálat ellenőrző fázisának elvégzése, és végleges előkészítése a mindennapi használatra, valamint a szakemberképzésre. Ennek részei: a vizsgálat tesztelése /360 fő vizsgálatával/, audiovizuális eszközökkel a folyamat egyes fázisainak rögzítése, a tesztdoboz véglegesítése, és 50 darab összeállítása.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 300 005 Ft (31 támogató)
![]()
Civil Centrum Közhasznú Alapítvány
![]() ![]()
A Civil Centrum Alapítvány azért tevékenykedik, hogy Magyarországon a társadalom alapja a bizalom legyen, hogy a társadalmi szereplők partnerségben, tudatosan, egymásért és környezetükért felelősséget vállalva teremtsék meg a nyugodt, kiszámítható közösségi élet alapjait.
PROJEKT: Elérhető Változás - vak és gyengénlátó emberek tanulásának és ismeretszerzésének segítése. A látássérültek oktatására kiépült szolgáltatói rendszer sajnos csak állami támogatás által irányított kis hányadban az igényeken alapuló fejlesztésekre ad lehetőséget. Célunk a képzési rendszerek innovatív reformja, amely feloldja a tudás pénzalapú egyenlőtlen eséllyel való hozzáférésének rossz gyakorlatát.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 31 283 Ft (8 támogató)
![]()
Common Purpose Magyarország Egyesület
![]() ![]()
A Common Purpose közhasznú egyesület leadership kurzusain keresztül tudást, kapcsolatokat és inspirációt nyújt az élet legkülönbözőbb területeiről érkező vezetőknek ahhoz, hogy valódi változásokat tudjanak véghezvinni szűkebb és tágabb környezetükben. A résztvevők olyan helyekre jutnak el és szereznek első kézből tapasztalatot, mint börtönök, értéktőzsde, kormányzati hivatalok, civil szervezetek, vagy egy hajléktalanszálló.
PROJEKT: A Change IT! egy 11-18 éves diákoknak szóló felhívás, melynek célja, hogy a fiatalok ráébredjenek, ők is tudnak változást előidézni közvetlen és tágabb környezetükben, nem kell másokra várniuk, bármilyen kis eredmény fontos. Szeretnénk elősegíteni, hogy a fiatalok aktívabb állampolgárokká váljanak, megtanuljanak csoportban dolgozni, és erősödjön az önkéntes kultúra Magyarországon.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 94 915 Ft (14 támogató)
![]()
Corvinus Közhasznú Alapítvány
![]() ![]()
A Corvinus (Közhasznú) Alapítvány alap célkitűzése a Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános és Művészeti Alapiskola tanulóinak támogatása. Tevékenységünk az alábbi területek támogatására vonatkozik: Kulturális, közművelődési, művészeti és sporttevékenység, nemzetiségi kultúra és hagyomány ápolása, oktatáshoz szemléltető eszközök vásárlása, gyermek és ifjúsági táboroztatáshoz segítség nyújtás.
PROJEKT: Zenével a Gyerekekért projektünk célja a következő: A Hunyadi Mátyás iskolai fúvószenekar fennállásának 15. évfordulója alkalmából egy nagyszabású musical bemutatását tervezi az iskola. A mű címe Seussical. Az előadás szereplői: zeneiskolai növendékek és az iskola kórusa. A darabot 14 szólista, 20-25 tagú kórus és 30 tagú fúvós zenekar fogja előadni. A musical bemutatását 2011 októberére tervezzük, 7 előadásra.
Igényelt összeg: 400 000 Ft
Összegyűlt: 82 719 Ft (43 támogató)
![]()
Család-Vár Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk 2007 óta képviseli a családok és a gyermekek ügyét. Eszter-lánc Anyatejmissziónk segíti az újszülöttek anyatejhez jutását, szoptatási tanácsadással és tejtestvér-közvetítéssel határon innen és túl. A nemzetközi AnyaBaba-barát szülészeti kezdeményezés megismertetésére 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémián rendezett tudományos konferencián útjára bocsátottuk a Semmelweis Mozgalmat.
PROJEKT: Semmelweis Mozgalom - A szülészet újjászületése: Szakmai és civil információs találkozók, egyeztető tárgyalások, előkészítő tervezés egy referencia intézmény megszületéséért. Az itt alkalmazott jó gyakorlat a személyre szabott, ember- és egészségközpontú ellátás alapja, mely a kisbaba érdekeit és a család igényeit tartja szem előtt a biztonságos és korszerű gondoskodás segítségével.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 229 003 Ft (29 támogató)
![]()
Császármadár Alapítvány
![]() ![]()
A madárvilág életünk rendkívül érdekes, színes, fontos és pótolhatatlan része. A természet értékeinek megóvása érdekében jött létre alapítványunk 2009-ben. Ismeretterjesztő munkával szeretnénk részt venni a gyermekek környezettudatosságra nevelésében, szemléletük formálásában.
PROJEKT: A projekt célja a madárvilág életkörülményeinek védelme, segítése etetők, oduk kihelyezésével, téli időszakban az eleség folyamatos biztosításával. Ezen feladatokat gyermekek és felnőttek bevonásával végezzük, hogy közel kerüljenek a madarak csodálatos világához.
Igényelt összeg: 300 000 Ft
Összegyűlt: 310 466 Ft (18 támogató)
![]()
Csillaghegyi Waldorf Közhasznú Egyesület
![]() ![]()
Az egyesület által fenntartott Waldorf-óvoda 2008-ban nyitotta meg kapuit, s ma már egész napos ellátást nyújt. A gyerekek csodás épített és természeti környezetben tölthetik mindennapjaikat: egy parasztházat alakítottunk át, melyet hatalmas kert vesz körül. Az óvodát az idejáró családok működtetik: önkéntes munkával, anyagi hozzájárulással.
PROJEKT: Alapelvünk, hogy - szociális helyzettől függetlenül - minden családnak lehetősége legyen Waldorf-ovit választani. A jelenlegi gazdasági helyzetben ezt szinte lehetetlen megvalósítani még akkor is, ha a szülői közösségen belül nagy a szolidaritás. A támogatást az óvoda működtetésére kérjük.
Igényelt összeg: 1 000 000 Ft
Összegyűlt: 20 885 Ft (16 támogató)
![]()
Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány
![]() ![]()
A CSODALÁMPA Alapítvány 2003. év novembere óta teljesíti, olyan életet veszélyeztető betegségben szenvedő, 3 és 18 év közötti gyerekeknek egy kívánságát, akiknek családja megfelelő anyagi erőforrások hiányában nem valósíthatja meg ezeket. Célunk, hogy a teljesült kívánságok csodája erősítse a gyermek és családja gyógyulásba vetett hitét és reményét. Mindig a gyermek saját kívánságát teljesítjük, az elmúlt 7 év alatt már közel 1400 kívánságot sikerült támogatóink jóvoltából valóra váltanunk.
PROJEKT: 2010 évben már közösen teljesíthettük a MagnetBank és ügyfelei segítségével 10 gyermek álmát. 2011-ben is szeretnénk legalább ennyi súlyosan beteg gyermeknek néhány, a betegséget elfeledtető boldog órát szerezni. A gyermekek fantáziája határtalan volt, így kértek pl. kerti fajátszóteret, PS3 játékgépet, külföldi városnézést, laptopot és netbookot is egyaránt. A kívánság teljesítésekről szóló beszámolók a MagNet Bank logója alatt megtalálhatóak a honlapunkon
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 679 104 Ft (164 támogató)
![]()
Csúcskereszt Sportegyesület
![]() ![]()
A szabadidő aktív eltöltésére, természetjárásra történő felhívással hathatós választ kíván adni a jellemzően mozgásszegény életmódot folytató, ülőmunkát végző embertársaink életvitelével összefüggésben jelentkező egészségügyi és társadalmi problémákra. Tevékenységével példát kíván mutatni a természetes környezet védelmének elősegítésében. Lehetővé teszi, hogy az egyesület tagjai és más személyek is részesüljenek az egyesület közhasznú szolgáltatásaiból.
PROJEKT: Gyakorlati eszközökkel és kimagasló sportteljesítményt elért példaképpel népszerűsítjük a természetjárást. Napjaink negatív társadalmi tendenciáival szemben (szenvedélybetegségek, Internet-függőség, elidegenedés, stb.) a tömegsport programok megelőző hatásúak a családok, fiatalok és gyermekek körében. Túrarendezvényeken, a bank közösségi kapcsolatainak erősítését célzó családi-, ifjúsági napon túra- és hegymászó eszközök, kötéltechnikai gyakorlatok kipróbálásával, élménybeszámolókkal hozzájárulunk az ember és természet közötti kapcsolat, egy egészségesebb életmód kialakításának lehetőségéhez.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 20 889 Ft (4 támogató)
![]()
Dauner-Ringler Alapítvány
![]() ![]()
Az Alapítvány célja és feladata a német irodalmi és angol világnyelvek tanulásában elért kiemelkedő tanulói eredmények díjazása. Ezen kívül díjazásra kerülnek a természettudományi, fizika, matematika, kémia és biológia tantárgyak kiemelkedő tanulói eredményei is.
PROJEKT: A programon kapott pénzösszeget díjazottak pénzjutalomban való részesítésére, illetőleg az őket felkészítő tanárok megjutalmazására használja fel az Alapítvány, abban az esetben, ha kapott pénzösszeg több, mint a jutalmazásra jogosult gyermekek és oktatók száma, akkor a pénzösszeg az Alapítvány bankszámlájára kerül, amit a következő évben használ fel az Alapítvány.
Igényelt összeg: 500 000 Ft
Összegyűlt: 103 431 Ft (21 támogató)
![]()
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
![]() ![]()
A 14-25 éves korosztály demokratikus készségeit fejlesztjük a közösségi szolgálat és a közösségi tanulás módszerével. Iskolai és iskolán kívüli programjainkban a fiatalok mellett pedagógusok, ifjúsági szakemberek is részt vesznek. 2006 óta koordináljuk a KöZöD! Önkéntes Fiatalok Napja elnevezésű országos kezdeményezést. Programjainkban vitakultúra, vállalkozói és munkavállalói készségfejlesztést is végzünk.
PROJEKT: Egy összetartó társadalomért. Minden iskola, ahol támogatni tudjuk az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) program működését egy lépés az összetartóbb társadalom felé! Közösségi szolgálat során a fiatalok szervezett keretek között, közösségben végeznek a környezetükben élők számára hasznos tevékenységet, ami környezeti, szociális vagy kulturális projektek megvalósítását is jelentheti, miközben tapasztalati úton sajátítanak el kulcsfontosságú készségeket.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 32 767 Ft (14 támogató)
![]()
Dévény Anna Alapítvány
![]() ![]()
Az Alapítvány fő profilja a szülési sérülések és a mind gyakoribb koraszülések miatt idegrendszeri károsodást szenvedett csecsemők kezelése, de gyakori a baleseti sérülések rehabilitációja is. A Dévény-módszer két, egymásra épülő területen fejti ki hatását: 1. DSGM I. Speciális manuális technika (SMT): Az SMT egy kézzel végzett, finom erőadagolással történő kezelés. Hármas célja a kontraktúraoldás, az izomhelyzet normalizálás és a direkt idegrendszeri stimuláció. Az SMT alkalmazása egyéni kezelés formájában történik. 2. DSGM II. Speciális testképző gimnasztika (STG): Ez csoportosan végzett, esztétikus, analitikus testképzéssel történő mozgáskorrekció. Az órákon gerincferdüléssel, csípőficammal és a legkülönbözőbb tartási és koordinációs problémákkal küzdő kisgyermekek, serdülők és felnőttek gyakorolnak, ahol nemcsak gyógyulnak, hanem a mozgás örömét megismerve egyben mozgáskultúrát is szereznek.
PROJEKT: Alapítványunknál a kezelésekhez eszközt nem használunk, a "kiművelt emberfő és kéz" az eszközünk. Nincs fájdalmas orvosi beavatkozás, az SMT a természet - eddig ismeretlen - öngyógyító lehetőségét használja ki. A minőségi és széleskörű betegellátáshoz tehát minél több jól képzett DSGM szakgyógytornászra van szükségünk. Mind munkatársainknak, mind kezelt pácienseinknek megfelelő, kulturált munkakörülményt és környezetet szeretnénk biztosítani. Ezért szíves támogatásukat szakgyógytornászaink bérköltségére valamint fenntartási költségek részbeni fedezésére szeretnénk kérni.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 1 055 578 Ft (261 támogató)
![]()
Dr. Szegő Tamás Díj Alapítvány
![]() ![]()
Dr. Szegő Tamásné és a MÚOSZ 1996-ban nyílt alapítványt hozott létre (1998-ban közhasznú lett), amellyel emléket állít az 1995-ben elhúnyt dr. Szegő Tamásnak. Az ösztöndíjban évente egy alkalommal egy 30 év alatti újságíró részesül, aki az írott vagy az elektronikus média bármely ágának művelőjeként publikációiban - a sajtóetika és dr. Szegő Tamás munkásságának szellemében - kiáll az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.
PROJEKT: A pályázat meghirdetésére, az oklevelek, plakettek, érmék elkészítésére, az ösztöndíj összegének megemelésére, a díjátadó szinvonalának emelésére, a könyvelői- és banki díjak fedezésére és esetleg egy web oldal létrehozására fordítja az alapítvány az elnyert összeget. A leendő weboldal bemutatná Dr. Szegő Tamás munkásságát, a díjat, az eddigi díjazottakat és pályázataikat valamint helyet biztosítana egyéb publikációk számára. Mindezekkel méltó emléket állítva a díj névadójának, aki 2011-ben lenne 80 éves.
Igényelt összeg: 350 000 Ft
Összegyűlt: 27 220 Ft (7 támogató)
![]()
Egészség Hídja Összefogás Egyesület
![]() ![]()
A 2002-ben létrehozott "Egészség Hídja Összefogás" az első olyan kezdeményezés hazánkban, amely a politikai és az üzleti élet, valamint civil szervezetek elkötelezett együttműködését segíti egy közös társadalmi cél, a mellrák elleni küzdelem érdekében. Az Összefogás célja, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa: az idejében kiszűrt mellrákos megbetegedések nagy százalékban gyógyíthatók. A felvilágosítás a mellönvizsgálatra és az egészséges életmódra is kiterjed.
PROJEKT: Október 2-án a rózsaszínre világított Lánchíd immáron 10. alkalommal az összefogás, a mellrák elleni küzdelem és egyben a szűrésre való figyelemfelhívás fontos jelképe lesz. A Magyar Tudományos Akadémia ad otthont a nyitóünnepségnek. A Roosevelt téren, az MTA előtti parkoló területén a nagy színpadon színes programokkal, zenés produkciókkal, sátrainkban tanácsadással, tájékoztatással, valamint rózsaszín termékeink megújult és bővített kínálatával várjuk az érdeklődőket.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 285 886 Ft (56 támogató)
![]()
Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk 1999. óta segíti a daganatos, leukémiás gyermekek gyógyítását. Kórházfejlesztéssel, eszközvásárlással segítjük a gyógyító munkát, szállást biztosítunk a vidéki gyermekek szüleiknek a kórházi kezelés idejére. Betegszállító autónkkal szállítjuk a gyermekeket a kórházba, sugárkezelésekre, és haza. Rehabilitációs programjainkkal a kórházi betegágyak mellett segítünk. A kiskőrösi Rehabilitációs Központban mozgás, tánc-, lovas és művészet terápiás programokat szervezünk.
PROJEKT: Digitális röntgen, mellyel közel a felére csökkenthető a gyermekeket ért effektív sugárdózis, és ezzel együtt a sugárhatás okozta károsodás mértéke is. Gyermekkorban a sugárzás daganatkeltő hatása magasabb, ezért a daganatos gyermekek vizsgálata során rendkívül fontos ennek mérséklése. A digitális technika alkalmazásával kisebb kiterjesztésű műtéti beavatkozás kivitelezése is megoldható, és a csontdaganatok miatt rendkívüli fájdalmakkal küszködő gyermekek vizsgálata is kevesebb időt vesz igénybe.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 1 500 091 Ft (330 támogató)
![]()
Együtt Könnyebben Lehet Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk feladata, célkitűzéseink: Hátrányos helyzetű, beteg emberek megsegítése, egészségügyi oktatási intézmények napi feladatai ellátásához segítségnyújtás itthon és határon túl is. Az Alapítvány céljának elérése érdekében segítséget kíván nyújtani az alábbiakban: egészségügyi intézmények műszer és egyéb szükséges eszközökkel történő támogatása, oktatási intézmények eszközökkel történő támogatása, az arra rászorultak otthoni ápolásához segítségnyújtás, hátrányos helyzetű gyermekek tanulásához segítségnyújtás /anyagi, tárgyi/.
PROJEKT: Budapesti Merényi Kórház: mindennapi gyógyításban nélkülözhetetlen műszerek és eszközök biztosítása (betegágyak, éjjeli szekrények, decubitus matracok). A 13 éves szabolcsi kislány sorozatos gerinc műtétek előtt áll. Az otthoni steril gondozáshoz, rehabilitációhoz szükséges eszközök biztosítása (decubitus matrac, gerincpárna, mikro, hűtő, porszívó, hajszárító).
Igényelt összeg: 800 000 Ft
Összegyűlt: 115 225 Ft (23 támogató)
![]()
Fasori Orgona Alapítvány
![]() ![]()
Kultúra, zeneművészet, egyházzene, kulturális örökség védelme. A Fasori Református Templomban 2003-ban elindult orgonaépítést és -felújítást a templom 100 éves évfordulójára szeretnénk befejezni, 2013-ra. Ehhez Még 65 millió forint szükséges.
PROJEKT: A fasori orgona építésének befejezése.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 404 785 Ft (84 támogató)
![]()
Fauna egyesület
![]() ![]()
A Fauna Egyesület húsz éve haszonállat védelemmel foglalkozik és munkálkodik azon, hogy hozzájáruljon egy környezettudatosabb és egészségesebb társadalom megteremtéséhez. Oktatási és tudatformáló projektek segítségével próbáljuk tájékoztatni az embereket az intenzív állattartás borzalmairól, egészségügyi és ökológiai kárairól. Így felelős döntéseket hozhatnak, arról hogy az egészséges és ökológiailag is fenntartható termékeket vásárolják.
PROJEKT: A Fauna Egyesület 2011-ben olyan tudatformáló programsorozatot indít melyet néhány ökoiskolával és egy egyetemmel közösen kívánunk megvalósítani. Projektünk segítségével próbálunk eljutni az emberekhez, annak érdekében, hogy minél kevesebb állat szenvedjen a nagyüzemi állattartás borzalmas körülményei miatt, és hogy a jövő generációknak is legyen lehetőségük egészséges és élhető környezetben élni.
Igényelt összeg: 800 000 Ft
Összegyűlt: 277 421 Ft (48 támogató)
![]()
Földanya Alapítvány
![]() ![]()
A Földanya Alapítvány három éve alakult. Elsődleges célja, hogy minél több fát ültessünk, minél ocsóbbaan, minél egyszerűbben, minél hatékonyabban, minél gyorsabban a világban. Kicsiny 20-40 cm-es facsemetéket küldtünk ki megrendelés alapján településeinkre. 7.600 Ft ért postai költséggel együtt 200 db facsemetét, így 450.000 db őshonos magyar facsemetét sikerült földbe juttattni. A kő vágása során keletkező kőiszapba is ültetünk fákat. A kőiszap megtartja a vizet, s kellő táptalajt biztosít a fáknak. Módszerünk lehetőséget kínál száraz, csapadékszegény, sivatagos területek fásítására. Magyaroszágon, Dél-Afrikában és Madagaszkáron végzett faültetési missziónk hitet és bizonyítékkal szolgál, hogy módszerünk helyes és követendő! Módszerünket egy egyszemélyes road show keretében szeretnénk bemutatni, bejárva Magyarország összes települését. Folyóvizeink, vasútvonalaink, közterületeink, az autópályák melletti partszakaszok, üresen hagyott közterületeink kínálják magukat, ültessünk...
PROJEKT: Magyarország összes települését felkeressük, az önkormányzatok "illetékeseinek" elmondjuk, hogy milyen egyszerűen és nagyszerűen lehet fát ültetni. Az általunk készített berendezéssel csomagoljuk a fákat kőiszapba. Az így becsomagolt fákat, akár több hónapig is pincében lehet tárolni a téi időszakban, öntözés és utógondozás nélkül, míg tavaszig a magoncokat el nem ültetik a végleges helyére. A 200 db fát minden lakóközösségnek elvisszük. Mindent úgy rendezünk, hogy ne lehessen kitérni a fák elültetése elől.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 302 826 Ft (63 támogató)
![]()
Fóti Szabad Waldorf Egyesület
![]() ![]()
A Fóti Szabad Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium fenntartása. A fenntartott intézmény jelenleg több mint 400 gyermek óvodai és iskolai nevelését látja el a Waldorf kerettanterv szerint. Az Egyesület alapelve a gazdasági szolidaritás megteremtése a közösségben. A Fóti Szabad Waldorf Egyesület 1996-ban létesült.
PROJEKT: Az Egyesület által fenntartott óvoda és iskola elhelyezése - az eddigi bérleti viszonyok kétséges helyzete miatt - komoly problémánk, hiszen 400 gyermek Waldorf-kerettanterv szerinti nevelése válik bizonytalanná. A felajánlott épület felújításra szorul, és ennek a költségeit a közösség minden erőfeszítése és összefogása ellenére nem tudja saját erejéből finanszírozni. Ehhez kérünk segítséget.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 44 631 Ft (14 támogató)
![]()
Gyermeklánc Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk célja a Napsugár óvodába járó gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlesztése. Fontosnak tartjuk, hogy képességeikhez mérten, a legújabb és leghatékonyabb eszközökkel segítsük képességeik kibontakozását. Nevelési elveinkben a hagyományőrzésre és a természet értékeinek megóvására is nagy hangsúlyt fektetünk.
PROJEKT: Az igazán nagy dolgok arányosan kevés pénzből is megvalósulnak, de szív, szeretet és társak az kell, nagyon kellenek a megvalósuláshoz!
Igényelt összeg: 1 000 000 Ft
Összegyűlt: 180 388 Ft (32 támogató)
![]()
Gyermekmédia közhasznú Egyesület
![]() ![]()
Szervezetünk tevékenységi köre a következő: Jótékonysági események szervezése beteg és/vagy hátrányos helyzetu, illetve katasztrófa súlytotta gyermekek támogatására, családi és gyermek kulturális rendezvények, oktatás, képzés, táborok szervezése, kézmuves, drámajáték és személyiségfejleszto foglalkozások szervezése valamint műsorkészítés gyerekekkel, gyerekeknek, gyerekekrol.
PROJEKT: "KölökKommandó, azaz gyerekek a gyerekekért" projekt, melynek keretén belül egy országos mozgalmat indítottunk. Célunk példákon, valós történeteinken keresztül megmutatni, hogy hogyan tudnak az egészséges, jobbmódú, - esetleg nagyobb - gyerekek hátrányos helyzetu, beteg gyerekeken segíteni. A közös munka örömén és a "meglepetésszerzés" örömén túl nagyon sokat tanulnak egymástól a résztvevok. A KölökKommandó keretén belül parkokat, sportpályákat, óvodai termeket újítunk fel, játszótereket építünk felnott segítséggel. A célokat, a megvalósítás módját szakemberek segítségével maguk a gyerekek találhatják ki. A terveink szerint ebből az összegből egy kórházi gyerekosztály közös kifestését, mesedekorálását, egy nagyon szegény falu osztálytermének közös felújítását, és a vörös iszap sújtotta gyerekek óvodakertjének rekultiváció utáni rendberakását vállaljuk.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 27 374 Ft (7 támogató)
![]()
Gyermekünk az életünk Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk 2001 óta egészségügyi intézményeknek szponzorai segítségével életmentő készülékeket adományoz. Kiemelt területünk az Országos Mentőszolgálat megyei szervezeteinek ,alapítványainak esetkocsijában a műszerezettség fejlesztése. Eddigi munkánk révén több mint 220.000.000 ft értékben adtunk át kórházi és mentős életmentő felszereléseket.
PROJEKT: Weimann Surgősségi komplett mentőstáska ,és Weimann váladékszívó megvásárlása lenne a célunk, melyeknek beszerzési ára 2.300.000. Ft.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 917 725 Ft (176 támogató)
![]()
Hallatlan Alapítvány
![]() ![]()
Szervezetünk az alábbiakkal foglalkozik: a közigazgatás területén, a súlyosan hallássérültek, illetve siketek ügyintézésének elősegítése; hatásos és költségkímélő oktatási program fejlesztése, annak internetes, majd multimédiás (CD rom-os) változatának kiadása; nyelvi kisebbséget alkotók, illetve jelnyelvvel kommunikálók mindennapi életének akadálymentesítése; rendezvények, fórumok szervezése; megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők - ezen belül elsősorban a hallássérültek - integrációja (munkaerőpiac, információs társadalom, kultúra, ügyintézés).
PROJEKT: Idén, 2010-ben kialakított oktatási központunk fenntartása, fejlesztése. Stúdiónkban további jelnyelvi oktatóanyagok készítése, melyek részben honlapunkon, illetve az új generációk számára, már mobiltelefonokon is elérhetővé teszi ezen tartalmakat. A jelnyelvi szótárunk szinte minden körülmény között elérhetővé válik, ezáltal a jelnyelv tömegkommunikációként való terjedése egy befogadóbb társadalmat alakít ki, úgy a hallássérültek mint általában a fogyatékossággal élők tekintetében egyaránt.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 68 404 Ft (18 támogató)
![]()
Hármas Egység Pedagógiai Alapítvány
![]() ![]()
Célunk a Waldorf-pedagógia népszerűsítése és meggyökereztetése Pécsett és a régióban. Fenntartásunkban működik a Tettye Völgye Waldorf Óvoda és a Mandulafa Waldorf Iskola. Mindkét intézmény dinamikusan növekszik, jelenleg a harmadik osztály és egy következő óvodás csoport, családi napközi elindításán munkálkodunk. Mindenki számára elérhetővé szeretnénk tenni ezt a gyerekközpontú, kreatív, szabadságra, környezet- és egészségtudatosságra nevelő pedagógiát, életszemléletet.
PROJEKT: Váljunk minden lény javára!
Igényelt összeg: 1 200 000 Ft
Összegyűlt: 15 509 Ft (6 támogató)
![]()
Jó Egészség Centrum Alapítvány
![]() ![]()
Az alapítvány az érszűkület és magas vérnyomás kezelésében fejti ki tevékenységét. A magas vérnyomást egy úgynevezett MOFETTA kabinban igyekszünk a megfelelő szintre beállítani egy színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz segítségével. Az alkalmazott gáz tágítja az ereket és ezáltal csökkenti a vérnyomást. A kitágított erek az MK 500 típusú MICRO STIM hangfrekvenciás készülék segítségével tisztítjuk. ez az összevont kezelés külön-külön is alkalmazható.
PROJEKT: A támogatásra azért lenne szükségünk, hogy az 5 éve elkezdett tevékenységünket megfelelő színvonalon tudjuk végezni. Elavult, meghibásodott műszerparkunkat lecserélhessük, kezelő helyünket szebbé, otthonosabbá tegyük. Továbbá a rendelkezésünkre bocsájtott támogatásokból hosszú távon tudjuk biztosítani a rendelőt, illetve az ott dolgozó alkalmazottak munkabérét, vagyis az üzemeltetést.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 269 541 Ft (61 támogató)
![]()
Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány
![]() ![]()
A KUL Alapítvány azért jött létre, hogy állami gondozott, lakóotthonokban, nevelőotthonokban élő fiataloknak, gyerekeknek segítse a társadalmi integrációját. Célunk, hogy olyan önkéntes rendszert alakítsunk ki, amin keresztül összekapcsoljuk őket családban nevelkedett fiatalokkal. Ebben a programban az önkéntesek két hetente találkoznak a nevelőotthonban élőkkel, ahol érték és jellemépítő klubokat, játékokat beszélgetéseket szerveznek a gyerekeknek. Ezúton fény derülhet: a gyerekek rejtett képességeire, tehetségeire, amiben mi később segítünk nekik kiteljesedni valamint belső kapaszkodókat kaphatnak, amelyek mentén el tudnak igazodni a mindennapi életben.
PROJEKT: Szeretnénk támogatást nyerni az egyik nyári táborunkra, amelynek jellege sporttábor lesz állami gondoskodásban élők számára, önkéntesek bevonásával. A tábort diákvezetőkkel együtt szervezzük meg, aki az intézetben élő gyerekek közül kerülnek ki. Ezáltal fejlődnek a program szervezésben, lebonyolításban, és fejlődik a felelősség érzetük és állhatatosságuk. Célunk, hogy az önkéntesek és állami gondozottak közelebb kerüljenek egymáshoz, mentori, baráti kapcsolatok alakuljanak ki,ami segítheti őket az életben való eligazodásban. A tábor által motiválni szeretnénk őket a rendszeres mozgásra, egészséges életre, különböző játékos és interaktív foglalkozás keretén belül tanítsuk a fiatalokat a problémamegoldás és konfliktus kezelés témájában.
Igényelt összeg: 1 394 000 Ft
Összegyűlt: 77 061 Ft (8 támogató)
![]()
Kolompos a Gyermekekért Alapítvány
![]() ![]()
Az Alapítvány célja az óvodások és kisiskolások zenei készségének fejlesztése, érdeklődésük felkeltése a művészetek, a népzene, a magyar népszokások iránt, játékos formában, maradandó élményt nyújtó hagyomány-ápoló műsorok szervezésével. Alapítványunk 7 éve tart családok és gyermekek számára tábort Szerencsen,ahol kiemelt hangsúlyt kapnak a zenés, néptáncos és kézműves foglalkozások.
PROJEKT: A pályázatban a 2011.évi 8.Kolompos Táborban fellépő népzenei együttesek, bábművészek és kézművesek költségeire, anyagköltségekre, a Zenetanoda foglalkozáshoz hangszerek vásárlására kérnénk támogatásukat.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 91 042 Ft (21 támogató)
![]()
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány
![]() ![]()
Az Alapítvány 1990-ben alakult, közhasznú szervezet. Feladatait a prevenció és a rehabilitáció, kultúra területén látja el. Széleskörű tevékenységéhez tartozik a megyénkben élő sérült, beteg emberek segítése, rehabilitációja, a veszélyeztetett réteg felkarolása, a még egészséges réteg bevonása a megelőzésbe, az egészséges életvitel megismertetése és elsajátítatása, komplex életmód formálás. Keretei között 10 önszerveződés útján létrejött közösség működik, akiknek tagsága krónikus és gyógyíthatatlan betegséggel élő emberek. Programjainkat évente több ezren látogatják.
PROJEKT: 1/. A Ingyenes lakossági szűrés, étkezési, orvosi tanácsadás (vércukor, koleszterinszínt, PSA, csontritkulás hallás és látásvizsgálat) célunk az egyén egészségtudatos magatartásának a fej-lesztése. 2./ Mozgáskorlátozottak országos autós ügyességi versenye, XXV. TURUL KUPA. Cél a balesetmentes vezetés elősegítése, KRESZ ismeretek felmérése. 3./ Mozgáskorlátozottak - Kerekes-székesek IV. országos ügyességi versenye. Cél: baleset-mentes közlekedés, mozgásfejlesztés, közösség építés.
Igényelt összeg: 1 000 000 Ft
Összegyűlt: 7 379 Ft (4 támogató)
![]()
Kontakt Alapítvány
![]() ![]()
Az Alapítvány olyan közhasznú szervezet, amely az egyedi életminőség fejlődésének és a közösség szerveződésének támogatását vállalja. A humán tudományok korszerű eredményeinek figyelembe vételével és az erre képzett szakemberek (munkavállalási és emberi erőforrás tanácsadók) bevonásával. Kutatja a viselkedést meghatározó személyes és telekommunikációs érintkezés értékeinek tisztázását, fejleszti a gyakorlatba való alkalmazást.
PROJEKT: Pályára állítunk! c. projektünk fő célkitűzése az ifjúsági korosztályok társadalmi integrációjának, iskolai előmenetelüknek, pályaválasztásuknak, munkaerő-piacra való belépésüknek elősegítése, családi életre való felkészítésük, szülői szerepük erősítése, életpálya-tervezésük tudatosságának erősítése. Programunk részeként pályaválasztási tanácsadást, illetve pályaorientációs csoportfoglalkozásokat kívánunk tartani a programba jelentkezők részére. pályatanácsadások mellett az álláskeresők számára munkavállalási-, álláskeresési tanácsadásra jelentkezhetnek, álláskereső klubokon vehetnek részt.
Igényelt összeg: 1 325 000 Ft
Összegyűlt: 700 111 Ft (37 támogató)
![]()
Köz-Játék Színházi Közhasznú Egyesület
![]() ![]()
A Közjáték Közhasznú Színházi Egyesületet 2010-ben kaposvári és budapesti színházi emberek alapították. Magyarország és a határon túli magyarok színházi kultúrájának fejlesztése, színházi előadások létrehozása, gyermek és felnőtt színjátszó körök működtetése, színjátszó és képzőművészeti táborok szervezése, hátrányos helyzetű gyerekek képzése, segítése,felnőtt és gyerek csoportok képzése terápiás célból.
PROJEKT: Gyermek színjátszó táborok támogatására pályázunk. A szentendrei szigeten, természetközeli lenyűgöző környezetben, profi színházi rendező, koreográfus, tánc és zenetanár és gyermekfelügyelők segítségével készítünk mesedarabokat, önkéntes alapon. A drámajáték segítségével rengeteg gyermek személyiségében csodálatos fejlődés tapasztalható. Táborainkban évek óta részt vesznek szociális hátrányos helyzetű gyerekek is térítésmentesen.
Igényelt összeg: 800 000 Ft
Összegyűlt: 35 786 Ft (13 támogató)
![]()
Lélekláng Alapítvány
![]() ![]()
A mai korban egyre szükségesebbé válik az emberek közötti kapcsolatok megújítása, az egymás iránti megbecsülés és a kölcsönös együttműködés alapján. Szeretnénk olyan fenntartható élő,- lakóhelyet létrehozni és működtetni, ahol mindez megvalósul, mind az ott élő emberek, mind az őket körülvevő természeti környezet vonatkozásában. Alapítványunk 2010.-ben alakult.
PROJEKT: Tevékenységünk megismertetése, idősek vagy bármi okból rászorulók további segítése otthonukban és Barátok háza létrehozása a célunk.Támogatottaink és a házban élők, vagy a pihenni,regenerálódni vágyók megtapasztalhatják az általunk fontosnak tartott együttműködés, figyelem és személyes gondoskodás minőségét. Tájékoztató anyagok elkészítéséhez,a ház bérleti díjához,bútorok beszerzéséhez szeretnénk felhasználni a támogatást.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 38 472 Ft (7 támogató)
![]()
Madách Irodalmi Társaság
![]() ![]()
A Madách Irodalmi Társaság 1994-ben alakult, névadója életével és életművével foglalkozik. Minden évben konferenciát tartunk Madách Szimpózium címen; eddig 69 könyvet jelentettünk meg, Madách műveit (számos idegenn nyelven is), a konferenciák köteteit, életrajzokat, Madách-dokumentumokat.
PROJEKT: 2011-ben szeretnénk a további kötetek megjelentetéséhez támogatást kapni. Első helyen Madách összes műveinek 4. kötete áll, de a XVIII. Madách Szimpóziumon elhangzott előadásokat is megjelentetnénk, továbbá Podmaniczky Katalin doktori disszertációját, amely Az ember tragédiája német fogadtatását foglalja össze.
Igényelt összeg: 200 000 Ft
Összegyűlt: 88 966 Ft (28 támogató)
![]()
Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk bohócdoktorai, 2000 óta látogatják rendszeresen - a NEVETÉSTERÁPIA, mint LELKIGYÓGYÍTÁS módszerét alkalmazva - a budapesti és vidéki gyermekkórházakat és Habilitációs Intézeteket Bohócdoktoraink speciálisan felkészített, hivatásos előadóművészek, artisták, pantomimesek.
PROJEKT: A nevetésterápia lényege: Egy szép napon betoppan hozzájuk - az ágyukhoz - egy bohóc, orvosi ruhában. Orvosi szakszavakat és kellékeket használ - igaz, ezek sokkal nagyobbak, színesebbek, mint amit eddig láttak. Észre sem veszik, hogy nevetnek, sőt kacagnak mondókáin, mutatványain.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 1 103 074 Ft (331 támogató)
![]()
Magyar Bothmer-gimnasztika Egyesület
![]() ![]()
A Magyar Bothmer-gimnasztika Egyesület a fenntartója a Magyar Bothmer-képzésnek ,az ehhez kapcsolódó posztgraduális képzéseknek . Ezeken kívül szervezője az évenként megrendezésre kerülő Waldorf Olimpiának.
PROJEKT: A Magyar Bothmer-gimnasztika Egyesület a fenntartója a Magyar Bothmer-képzésnek ,az ehhez kapcsolódó posztgraduális képzéseknek . Ezeken kívül szervezője az évenként megrendezésre kerülő Waldorf Olimpiának. A 2011.évi XVI.Waldorf Olimpián kb.380 ötödik osztályos gyermek vesz majd részt. A gyermekek minden évben emlékpólót kapnak az olimpia végén,ennek költségét pályázzuk meg. Ezenkívül az edzők és szervezők önkéntes munkával bonyolítják az olimpiát,szállásdíjuk és étkezésük költsége tartozik még a pályázathoz.
Igényelt összeg: 400 000 Ft
Összegyűlt: 2 066 Ft (2 támogató)
![]()
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
![]() ![]()
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy élelmiszeradományok gyűjtésével és szétosztásával segítse a szegénység és az alultápláltság csökkenését. Az adománygyűjtés során az Élelmiszerbank felkutatja a kereskedelmi forgalomba valamiért nem hozható, de minőségileg fogyasztható élelmiszereket, majd elszállítja, tárolja és szétosztja az így összegyűjtött készleteket. Az Élelmiszerbank 400 000 rászorulót lát el Magyarországon.
PROJEKT: Az Élelmiszerbank az Európai Unió élelmiszersegély programjában együttműködő szervezet, amely során élelmiszer-raktározási és szétosztási feladatokat látunk el. A KAP programból remélt támogatással hatékonyabban és eredményesebben tudjuk vállalni az EU-s élelmiszersegélyek logisztikai kezelését. Minden 1 Ft KAP adományból 30 Ft értékű élelmiszer-adományt tudunk eljuttatni a rászoruló gyermekeknek és családjaiknak.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 192 867 Ft (68 támogató)
![]()
Magyar Hajózásért Egyesület
![]() ![]()
Az egyesület fő célja a magyar hajózás hagyományainak, tárgyi-, írott emlékeinek felkutatása, rendszerezése, megőrzése, de hangsúlyt helyez tagjai hajózási gyakorlatának növelésére, öreg hajók megóvására, a hajózás, mint környezetbarát közlekedési mód népszerűsítésére. Rendezvényeket, egyes vízterületeket és azok közlekedését ismertető kirándulásokat szervez. Évente több alkalommal biztosít személyzetet különböző hajókra állami feladatok ellátásakor.
PROJEKT: A Magyar Hajózásért Egyesület szeretné továbbfejleszteni a világon egyedülálló, nagy külföldi elismertségnek örvendő Magyar Hajóregisztert. 2011-re tervezett programozási feladatok: forrás/irodalomjegyzék kezelés, nyilvántartás archiválás, szakirodalom adatbázisszerű nyilvántartása, 3D-körvonal rajzok bevezetése. Be kívánjuk fejezni a hajógyárak történetét és fel kívánjuk dolgozni a Balatonfüredi Hajógyár törzskönyvét. Mindehhez programozás, kutatás és rengeteg adatfeltöltés szükséges.
Igényelt összeg: 800 000 Ft
Összegyűlt: 437 243 Ft (76 támogató)
![]()
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
![]() ![]()
A látássérültek legnagyobb, 1918 óta folyamatosan működő kiemelten közhasznú országos szervezete. Közel 40.000 látássérült ember számára folytatunk érdekvédelmi tevékenységet, biztosítunk speciális szolgáltatásokat, mint pl.: a Vakvezetőkutya-kiképzés.
PROJEKT: Kutya-kiképző iskolánk évente 12 kutyát képez ki látássérültek számára. Jelenleg is több mint 70 ember vár segítőtársra. Egy kutya kiképzése 1.800.000 forint. A folyamatosan csökkenő állami támogatás miatt szükségünk van az Ön segítségére is! Köszönjük.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 1 502 247 Ft (322 támogató)
![]()
Magyarországi Camphill Egyesület
![]() ![]()
A Magyarországi Camphill Egyesület 2002. elején alakult meg az értelmi fogyatékos és különleges gondoskodást igénylő gyermekekért, hogy Magyarországon egy újfajta emberközpontú hozzáállást honosítson meg a szellemi fogyatékkal élő gyermekek gondozásában és fejlesztésében. Ezt követően magyar vállaltok és magánemberek önzetlen támogatásának köszönhetően 2007. augusztus 25-én megnyílt Velemben az ország első Camphill Családi lakóotthona.
PROJEKT: Miután 2007-ben a gyerekek birtokukba vették az új épületet, a régi épületben egy iskolát alakítottunk ki a gyermekek számára, ahol napi rendszeres oktatás, fejlesztés folyik. Ennek az épületnek a teljes átalakítása és korszerűsítése azonban még nem fejeződött be, ahhoz hogy a képzéshez és a fejlesztéshez az ideális körülményeket biztosítani tudjuk, még további munkálatokra és támogatásokra van szükség.
Igényelt összeg: 1 200 000 Ft
Összegyűlt: 40 435 Ft (14 támogató)
![]()
Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány
![]() ![]()
Az Alapítvány 2006-ban azzal a céllal jött létre, hogy az Erdélyben élő leukémiás és daganatos betegségben szenvedő gyermekeket és családokat segítse, valamint Marosvásárhelyi Gyermekonkológiai Központot támogatassa orvosi műszerekkel. Az eddigiekben a gyermekek számára korszerű tornatermet alakítottunk ki, egyszer használatos orvosi eszközökkel, játékokkal, kézműves foglalkozásokhoz szükséges eszközökkel ajándékoztuk meg marosvásárhelyi daganatos gyermekeket.
PROJEKT: Egy infúziós pumpával szeretnénk az elmaradott és rossz műszerezettségű Marosvásárhelyi Kórházban kezelt gyermekek gyógyítását segíteni. Az infúziós pumpával lehetőség van a gyógyszerek pontos, folyamatos adagolására. A kisebb gyermekeknek, csecsemőknek a gyógyszerek adagolása mellett a folyamatos folyadékpótlás is az infúziós pumpa segítségével lehetséges. Az új műszernek köszönhetően a gyerekek nem lesznek ágyhoz kötve, hiszen a kis súlyú pumpa saját teleppel és egy bármilyen irányba könnyen guruló állvánnyal rendelkezik.
Igényelt összeg: 550 000 Ft
Összegyűlt: 553 367 Ft (131 támogató)
![]()
Műszaki Feltalálók Tudományos Egyesülete
![]()
A Műszaki Feltalálok Tudományos Egyesülete (MUFEGY) a műszaki feltalálók, kutatás-fejlesztési tevékenységet végző szakemberek érdekvédelmét ellátó, azok célkitűzéseinek elérését segítő nem profitérdekeltségű közhasznú szervezet. Az Egyesület törekszik a műszaki fejlesztések, kutatási eredmények széleskörű terjesztésére, azok társadalom általi elfogadtatására. Figyelemmel kísérjük a feltalálók érdekeit, fejlesztéseiket előmozdítjuk. Kérjük támogassa Ön is céljainkat!
PROJEKT: A Műszaki Feltalálók Tudományos Egyesületének 2011-es fejlesztési projektje az Új Széchenyi Terv kitörési pontjaihoz igazodva: az elnyerhető támogatásból 4 db új számítógépet és monitort és 1 db fénymásoló berendezést vásárolunk annak érdekében, hogy az egyesület céljainak megfelelően a magyar tudományos társaságok, feltalálók érdekeit megfelelő technikai háttérrel képviselni tudja. Emellett egy rövidfilm készíttetését tervezzük a magyar feltalálók népszerűsítése és a hazai K+F tevékenység előmozdítása céljából. Elsődleges célunk, hogy a hazai műszaki kutatásfejlesztési tevékenységet előmozdítsuk, a feltalálók ötleteinek termékké válását szakmai munkánkkal támogassuk.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 283 345 Ft (53 támogató)
![]()
Nagykovácsi Waldorf Óvoda Alapítvány
![]() ![]()
A Nagykovácsi Waldorf Óvoda Alapítvány kiemelten közhasznú alapítvány, mely fő tevékenységi területe az alapfokú oktatás, azon belül a Nagykovácsi Waldorf Óvoda létrehozása, fenntartása és működtetése. Az óvodaintézményt 1992-ben hozta létre, azóta minden nehézség ellenére töretlenül működik. Az eltelt közel 20 év alatt saját ingatlant sikerült vásárolni, melyben végre méltó körülmények között működhet az intézmény. Az alapítvány célja továbbá a nagykovácsi waldorf közösség összefogása rendezvények, közösségi események szervezésével, egymásnak való segítségnyújtással.
PROJEKT: Ebben az évben a működtetés céljával kívánunk csak pályázni, ehhez várunk támogatói segítséget.
Igényelt összeg: 500 000 Ft
Összegyűlt: 36 542 Ft (10 támogató)
![]()
Napfény a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért Közhasznú Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk 2008-ban alakult, célja a hazai gyermekkórházak és más egészségügyi intézmények orvosi műszerekkel történő ellátottságának javítása, valamint súlyosan vagy krónikusan beteg gyermekek támogatása egészségmegőrzésükben, betegségük kezelésében. Az elmúlt két évben számos intézmény részére sikerült létfontosságú életmentő műszereket eljuttatnunk, és több beteg gyermek gyógykezeléséhez is hozzájárultunk. Kérjük segítsen Ön is, hogy tevékenységünket folytathassuk!
PROJEKT: A szív és érrendszeri megbetegedések az utóbbi években sajnos a csecsemők és gyermekek között is egyre gyakrabban fordulnak elő. Alapítványunk úgy gondolja, egyetlen beteg kisgyermek élete sem múlhat azon, hogy a szükséges műszerek a megfelelő időben, a megfelelő helyen nem állnak rendelkezésre, ezért folyamatosan segíteni kívánjuk a Gyermekszív Központot. Az idei évben 2 db Nellcor OxiMax N-65 saturáció mérő és 8 db hozzá való többször használható érzékelő beszerzését tűztük ki célul a korszerűbb és hatékonyabb gyógyítás érdekében.
Igényelt összeg: 1 000 000 Ft
Összegyűlt: 715 490 Ft (165 támogató)
![]()
Óbuda Aerobic és Karate SE
![]() ![]()
2003-ban alakult sportegyesületünk, azóta foglalkozunk gyerekek szabadidős sportjával. 3 éves kortól várjuk a gyerekeket Óbudán három helyszínen, az Óbudai Művelődési Központban, a Csillaghegyi Közösségi Házban, és a Békásmegyeri Közösségi Házban. Rendszeresen bemutatókat, gála műsorokat szervezünk részvételükkel, illetve részt veszünk a kerületi rendezvényeken. Nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek mozgáskoordinációjának fejlesztésére.
PROJEKT: A gyerekek edzéseinek színesebbét tételéhez, a nyári táborozásainkhoz különféle sporteszközökre van szükségünk. Ilyenek például gimnasztikai labda, hortozható gumi asztal, torna szőnyegek, a karatés gyerekeknek különféle védő kesztyűk stb. Ezek az eszközök a használat során elöregszenek ezeket pótolni kell, illetve újakra is szükségünk van. Erre szeretnénk fordítani a támogatásként kapott összeget.
Igényelt összeg: 500 000 Ft
Összegyűlt: 30 063 Ft (6 támogató)
![]()
Óbudai Waldorf Alapítvány
![]() ![]()
Az Óbudai Waldorf Alapítványt 3 óbudai család alapította 1991-ben.Az ÓWA által létrehozott intézmények-Óbudai Waldorf Óvoda (ÓWÓ)és Óbudai Waldorf Iskola (ÓWI) azóta is folyamatosan működnek és fejlődnek. Az intézményeinkben tanuló gyermekek létszáma: óvoda 50 fő, iskola: 380 fő, a foglalkoztatottak száma: ÓWÓ: 5 fő, ÓWI: kb. 40 fő.
PROJEKT: Szeretnénk egy termet teljesen új bútorokkal felszerelni, a régiek elavultak. Egy alsó tagozatos osztály gyermekei örömére.
Igényelt összeg: 700 000 Ft
Összegyűlt: 337 079 Ft (35 támogató)
![]()
Ökoszolgálat Alapítvány
![]() ![]()
Az Ökoszolgálat mint az első magyar környezeti tanácsadó iroda 1991 óta működik. Abban hiszünk, hogy emberek tömegeit rávenni a bolygónk érdekében immáron elkerülhetetlen életmódváltásra nem tiltakozással és kritikával, hanem pozitív példákkal, konkrét segítséggel és a gyakorlatban jól használható megoldásokkal lehet.
PROJEKT: Szerencsére egyre többen szeretnének környezettudatosan élni, de kevesen tudják hogyan is fogjanak hozzá. Nekik segítünk interaktív, figyelemfelkeltő és tájékoztató programunkkal - az Öko Vurstlival -, hogy felnőttként, gyerekként játékosan, könnyedén sajátítsák el a környezettudatos életmód praktikáit. Azért van szükségünk támogatásra, hogy ez a program minél több emberhez juthasson el szerte az országban.
Igényelt összeg: 970 000 Ft
Összegyűlt: 142 672 Ft (46 támogató)
![]()
Oltalom Karitatív Egyesület
![]() ![]()
Egyesületünk a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levő különféle társadalmi rétegek, csoportok, és egyének (hátrányos helyzetű gyermekek, hajléktalanok, katasztrófa által sújtottak, szegények, betegek) támogatására jött létre. Célunk: a rászoruló, társadalom perifériájára jutott emberek anyagi, természetbeni, lelki támogatása, érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése. Munkánkat azzal a hittel végezzük, hogy gondozottjaink visszasegíthetőek egy emberhez méltó életbe.
PROJEKT: A Családok Átmeneti Otthonában az otthontalanná vált anyák és gyermekük helyezhető el. Elsődleges feladatunk, hogy megakadályozzuk a gyermekek állami gondozásba vételét. Az otthonba 12 anya és 16 gyermek helyezhető el. Programunkkal az itt élő gyermekek étkezését kívánjuk kiegészíteni, komplexszé tenni, hogy fejlődésüknek megfelelő mértékben fogyasszanak húst, zöldséget, gyümölcsöt, karácsony és ünnepnapokon csokoládét, süteményt (250 Ft/gyermek*365 nap).
Igényelt összeg: 1 460 000 Ft
Összegyűlt: 1 118 375 Ft (182 támogató)
![]()
Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért
![]() ![]()
A Magyar Gyermek Onkológiai Hálózat kórházaiban gyógyító munkát folytató és az ott kezelt daganatos gyermekeket támogató civil szervezetek összefogásával megalakult az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért Kiemelkedően Közhasznú Egyesület.
PROJEKT: Korábbi céljainkhoz kapcsolódva, amely a Bakonybéli oktatási valamint rehabilitációs központ felépítését tűzte ki fő feladatként,vásárolnánk meg a 9 személyes transzportert, mely biztosítaná az oktatásban résztvevő szaknővérek továbbá a betegségben érintett kis gyermekek és családtagjaik rehabilitációra való szállítását.Köztudott ugyanis, hogy a kemoterápia legyengíti az immunrendszert, ezáltal a kezelt gyermeknél jelentős a fertőzésveszély.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 1 505 495 Ft (293 támogató)
![]()
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület
![]() ![]()
A PSZLF- célja és küldetése a hitelt felvevő adósok vagy hitelhez jutni kívánók érdekeinek védelme, a pénzügyi szervezetek működésének lakossági szempontú figyelemmel kísérése és minősítése azért, hogy a jelenlegi adósi kiszolgáltatottság megszűnjön, és legyen egy elkötelezett érdek-képviselete a lakosságnak is a pénzintézeti és az ehhez kapcsolódó állami szférához való kapcsolatában.
PROJEKT: A hitelválsággal érintettek tudatosodását segítendő fontosnak tartanánk olyan előadások, képzések szervezését önszervező csoportok számára, amelyek világossá tennék részükre, hogy milyen világpolitikai, helyi gazdasági és politikai folyamatok, milyen érdekek játszottak közre a jelenlegi helyzet kialakulásában, ők miben hibáztak, mit kell a jövőben elkerülniük, mi az, amit személy szerint tehetnek a saját sorsuk jobbra fordítása érdekében, mire számíthatnak, milyen technikák léteznek a saját érdekeik védelmére. A képzés legfőbb célja a tudatosan együttműködő, egymásra utaltságát felismert emberek közösségének a kialakítása, annak felismertetése, hogy egyedül nincs esélyük, az egyéni megoldások korábban bevett technikája itt nem működik. Szintén feladataink közé tartozik a hitelválság áldozatai társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése a helyzetük megoldására alkalmas javaslatok kidolgozása révén ( követeléskezelő szervezet, egyéni csőd rendszerének...
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 20 408 Ft (3 támogató)
![]()
Pilis-Dunakanyar Waldorf Egyesület
![]() ![]()
Egyesületünket 2003-ban szülők és tanárok hívták életre, hogy általános és középiskolát alapítson és működtessen. A kezdetekkor 58 gyerekkel indította el a Kékvölgy Waldorf Iskolát, mely azóta kibővült a gimnáziumi résszel is, és a 2011/2012-es tanévet már közel 200 gyerekkel fogja kezdeni.
PROJEKT: Az iskola Pilisszentlászlón, a Pilisben, egy 1100 lakosú kisfaluban található. A régi falusi iskolaépületet kinőttük, az Egyesület a falu határában 2007-ben hitelből vásárolt egy telket, amelyen 2011 nyarán egy 4 osztályteremből és színházteremből álló blokk épül fel. A színházterem berendezésére (függöny, hang- és fénytechnika) számítunk a támogatók segítségére az iskolások és a falubeliek örömére.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 36 568 Ft (17 támogató)
![]()
Pilis-Medence Egészségügyi Alapítvány
![]() ![]()
1991 óta segítjük a térség sürgősségi betegellátását. 1993-ban felépítettük a Pilisvörösvári Mentőállomást. Célunk a pilisvörösvári központi orvosi ügyelet és a mentésügy támogatása, eszközfejlesztése, ügyeleti szgk. vásárlása, fenntartása, defibrillátorok telepítése. Mozgássérültek támogatása, jótékonysági rendezvények megtartása, kábítószer ellenes célú irodalmi és képzőművészeti pályázatok. Minden év májusában a tűzoltókkal közösen vonulnak fel a mentőautók, majd elsősegély és helikopteres mentésbemutató színesíti a mentők napját. Ezen a programon az általános iskolák csapatai részt vesznek. Ifjúság egészséges életre nevelésének és az elsősegélynyújtás-oktatás támogatása. Alapítóink orvosok, ápolónők, mentősök, vállalkozók, diákok. A kuratórium tagjai mentőorvos, háziorvos, vállalkozók.
PROJEKT: Az idén 19 éves mentőállomás és központi orvosi ügyelet épületének felújítása, környezetének szebbé tétele, parkosítása. Ha lehetőségeink engedik, akadálymentesítése.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 446 118 Ft (107 támogató)
![]()
Pilisi Alkotók Kaptára Egyesület
![]() ![]()
A magyar kultúra nemzeti értékeinek az ápolása, átörökítése. A művészek (helyi nem helyi) közötti kapcsolattartás,tapasztalatcsere, információáramoltatás. Az egyesület működése kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. Fiatal alkotói tehetségek művészeti fejlődésének a támogatása. Aktív részvétel a helyi és országos kulturális és művészeti életben. Kapcsolat kialakítása külföldi magyarlakta területek művészeti szervezeteivel. A képzőművészet, a magyar irodalom és más alkotó művészeti tevékenység támogatása, népszerüsítése, új értékek létrehozásának elősegítése. Művészeti, kulturális csereprogramok szervezése.
PROJEKT: Az alábbi projektek megvalósítását segítően pályázunk: 1.Alkotói pályázatokat hirdetünk évente képzőművészetből és irodalomból. 2.Képzőművészeti kiállításokat és kulturális esteket rendezünk. 3.Képzőművészeti és irodalmi alkotásokat adunk ki. 4.Kapcsolatokat építünk ki és tartunk fenn más egyesületekkel. 5.Gyermek és felnőtt színjátszó társulatot és bábszínjátszó kört működtetünk. 6.Képzőművészetet, színházat és irodalmat szerető embereket nevelünk. 7.Részt veszünk a pilisi régió nemzetiségi kultúrájának ápolásában.
Igényelt összeg: 1 100 000 Ft
Összegyűlt: 127 814 Ft (16 támogató)
![]()
Pitypang Alapítvány
![]() ![]()
Az alapítvány 2004-ben a solymári Kék óvoda gyermekeinek segítése érdekében jött létre. Célja a gyermekek harmonikus fejlődése, az óvodai környezet fejlesztése, természet értékeinek megóvására való nevelés.
PROJEKT: Az óvoda Pedagógiai Programjának kiemelt feladata a gyermekek környezettudatos nevelése. Pályázatok útján elnyertük a "Zöld óvoda" és a "Madárbarát óvoda címeket is. Ennek tükrében a 2011-es évben ,egy "zöld szobát" szeretnénk létrehozni, ahol a gyermekek különböző környezeti témájú élményszerző foglalkozáson vehetnének részt . Elképzelésünkhöz a helyiség adott, az oktatásokhoz szükséges tárgyi eszközöket szeretnénk e pályázat segítségével beszerezni! A teljesség igénye nélkül néhány példa: természetfilmek, gyerekeknek szóló kiadványok, terepasztal, homokasztal egyszerű kísérletek bemutatásához, csillagvizsgáló teleszkóp, állathangok rögzítéséhez szükséges felszerelés, gyermektérképek, poszterek, valamint a szelektív hulladékkezelés elsajátításához szükséges eszközök beszerzése.
Igényelt összeg: 500 000 Ft
Összegyűlt: 100 720 Ft (33 támogató)
![]()
RADAR - Európai Kortárs Művészetért Közhasznú Egyesület
![]() ![]()
"A nemzetközi művészeti 'boom' hozadékaként az elmúlt években Magyarországon is számos szolgáltató vállalkozás alakult, amelyek súlypontjukat a tanácsadásra, a projekt-menedzsmentre és a művészeti koncepcióra helyezték. Ezek egyikeként a művészek, a kulturális intézetek és a vállalatok közötti összekötő kapocsként hozták létre alapítói a RadaR-t, mely az elmúlt években immár a legaktívabb kompetencia centrummá nőtte ki magát a kultúra-közvetítés és a kulturális dialógus területén." A RadaR - Európai Kortárs Művészetért Közhasznú Egyesület összekötő kapocsként jött létre korunk képzőművészetének alkotói, valamint mecénásai, gyűjtői, de legfőképp a művészet iránt érdeklődő nagyközönség között. Tevékenysége döntően három alapvető területet ölel fel. Egyrészt magyar és nemzetközi kortárs képzőművészek kiállítási lehetőséghez juttatásával, bemutatásával foglalkozik, másrészt a tagok alkotói tevékenységének támogatásával, harmadrészt a műalkotásaik mind szélesebb körű bemutatásával.
PROJEKT: Art Market Budapest: Magyarország Kortárs Képzőművészeti kiállítása és vására 2011. október 25-30. Millenáris B csarnok. A Magyar kortárs képzőművészet nemzetközi rangra emelkedése és ezzel egyidejűleg integrálódás a nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárok közé. "Az elmúlt évek során joggal nőtt meg a kortársművészet szereplői, köztük elsők között természetesen az alkotók és az őket képviselő kortárs galériák részéről az igény a szélesebb körű bemutatkozásra, a közönséggel, a művészet kedvelőivel, értőivel és gyűjtőivel való intenzívebb és hatékonyabb kapcsolatteremtésre. Ezt az igényt ma Magyarországon a rendelkezésre álló lehetőségek nem képesek kielégíteni. .." Ahhoz, hogy a Magyar képzőművészet ismét nemzetközi rangra emelkedhessen, és elengedhetetlen feltétele, egy, a nemzetközi kortárs művészeti élet vérkeringésének aktív részeként működő kortárs művészeti szakkiállításnak és vásárnak.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 100 852 Ft (32 támogató)
![]()
Rák ellen-,együtt-,egymásért Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület
![]() ![]()
Egyesületünk egészségügyi és szociális feladatokat lát el. Fő feladataink közé tartozik a betegség okozta testi és lelki rehabilitáció, betegek és családok segítése, rehabilitációs klubok működtetése, egészségügyi, szűrő és felvilágosító programok szervezése, kulturális rendezvények, kirándulások, közös nyaralások, sorstársi találkozók lebonyolítása valamint segítség adás gyógyászati segédeszközök beszerzésében.
PROJEKT: Rákbetegségben érintett személyeknek kívánunk segítséget nyújtani. 1 munkavállaló 2011. évi munkabére és járulékai, valamint gyógyászati segédeszközök beszerzése. A dolgozó feladata: A szervezet kommunikációjáért felelős. Kapcsolatot tart az Egyesületet felkereső személyek és tagok között. Adományszerzési és pályázat írási feladatokat lát el. Rákbetegségben érintett személyek számára forgalmazott gyógyászati segédeszközök bemutatása, használatának megtanítása és az ezekhez kapcsolódó minimális árukészlet biztonságos beszerzése, valamint tárolása.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 446 759 Ft (85 támogató)
![]()
Rubeus Egyesület
![]() ![]()
A Rubeus Egyesület fiatal társadalomkutatók támogatására létrejött szervezet. Kutatásaink célja, hogy a szociális, illetve a gyermek- és ifjúságvédelem területén felmerülő problémákat feltárjuk, közpolitika elemzéseket adva reagáljunk az új típusú társadalmi kihívásokra, fiatal kutatókat támogatva. Kiemelt kutatási területünk a gyermekvédelem, ezen belül a család nélkül felnövő gyermekek helyzetének vizsgálata.
PROJEKT: Az Egyesület számos alapkutatást végzett az állami gondozott gyermekek és fiatalok helyzetének megismerésére. Célkitűzésünk, hogy a témában készült kutatásainkból egy tematikus kötetet állítunk össze, felhívva a szakemberek figyelmét, hogy milyen fontos rendszerszintű fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy a család nélkül felnövő gyermekek sikeresen beilleszkedhessenek a többségi társadalomba.
Igényelt összeg: 600 000 Ft
Összegyűlt: 164 349 Ft (84 támogató)
![]()
Salva Vita Alapítvány
![]() ![]()
Célunk a fogyatékossággal élő emberek speciális fejlesztése, integrált foglalkoztatásuk megvalósítása. Értelmi sérült és autizmussal élő személyek szükségleteire keresünk munkaerő-piaci megoldásokat. Megfelelő támogatással ők is képesek értéket teremtő munkavállalókként megjelenni a társadalomban. Szolgáltatásaink lehetővé teszik, hogy a fogyatékos emberek egyenrangú állampolgárokként éljenek, és hogy a társadalom toleránsabb, befogadóbb közösséggé fejlődjön.
PROJEKT: A KAP programban a Salva Vita Alapítvány Támogatott Foglalkoztatás programja keretében három autizmussal élő fiatalt juttat munkához a nyílt munkaerő-piacon. Ez a célcsoport kizárólag személyre szabott támogatással, kifejezetten autizmussal élők számára kifejlesztett módszerekkel tud elhelyezkedni, és megbízható lojális munkaerővé, eltartottból adófizető állampolgárrá válni.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 926 753 Ft (214 támogató)
![]()
Sclerosis Multiplexes Betegek JNSZ Megyei Egyesülete
![]() ![]()
A megyében élő SM-es emberek érdekében végzünk közhasznú tevékenységet. Céljaink között szerepel: egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi, szociális illetve rehabilitációs tevékenység. Hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése.
PROJEKT: A projekt célja az SM betegek életminőségének javítása, esélyegyenlőségük biztosítása azzal, hogy legalább 35 főt testi lelki rehabilitációban tudunk jelen pályázat kapcsán részesíteni. Testi rehabilitáció a fizikoterápiás lehetőségek igénybevételével, lelki a különböző életviteli tanácsadásokkal, valamint azzal, hogy kézműves foglalkozásokkal, hosszú beszélgetésekkel, igyekszünk rávezetni tagjainkat, hogy életük e súlyos és ma még gyógyíthatatlan betegség ellenére is lehet elviselhető.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 153 934 Ft (40 támogató)
![]()
Solymári Helytörténeti Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk az alábbiakkal foglalkozik: 1. Solymár történelmi múltja felkutatásának, megőrzésének részbeni finanszírozása. Ennek keretében helytörténeti anyagok kiadása. Az épített örökségünk megóvása, és szakszerű tovább építése, a még szükséges ásatások, és várfal konzerválás ill. építés. 2. A Solymári vár kezelése, üzemeltetése. 3. A Jablonkai István Helytörténet Gyűjtemény működtetése, kiállítások, szakmai előadások szervezésével. 4. A helytörténeti Társaság működésének adminisztrációja.
PROJEKT: A Feld István régész-professzor által irányított ásatások folytatása, mely a "mély pincén" túl, kiterjed a 2010-ben feltárt külső várfal területére is.
Igényelt összeg: 500 000 Ft
Összegyűlt: 200 111 Ft (73 támogató)
![]()
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
![]() ![]()
A szülők elvesztése, illetve egyéb ok miatt a vér szerinti családjukból átmenetileg vagy tartósan kiemelt gyermekek ellátásának biztosítása, gondozása, anyagi támogatása, számukra szerető otthon, nevelőszülő biztosítása, a vérszerinti családjukba való visszakerülés elősegítése, SOS-gyermekfalvak és SOS-ifjúsági házak létrehozásával, fenntartásával az SOS Kinderdorf International Statutum Preambulumában rögzített családi jellegű nevelési modell szerint.
PROJEKT: Egy család irányt ad; a gyermekek fejlődését, tehetséggondozását, pályaválasztását, motivációs bázisát szélesíteni szeretnénk e projekt segítségével valamint hozzátartozóik rendszeres, minőségi kapcsolattartását segítenénk. A Kecskeméten, Battonyán és Kőszegen működő gyermekfalvak 2010. évi eredményeinek sikere a KAP programnak is köszönhető.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 1 346 386 Ft (196 támogató)
![]()
Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány
![]() ![]()
Iskolánkat a Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány (SZWNA) hozta létre szülői támogatással 1994-ben. Ma 300 fölött van tanulóink száma, akikkel több, mint 40 pedagógus foglalkozik. Pedagógiai Programunk megvalósításában célunk: megfelelő teret biztosítani a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődéséhez, mind a tanítás módszertanában, mind az iskolai környezet kialakításában.
PROJEKT: Az iskola már régen kinőtte a rendelkezésére álló épületeket, ezért új iskola építésébe kezdtünk. A szülői összefogással megvásárolt építési telken jelenleg a közművesítés és az építkezés előkészítése folyik. A saját erőből történő építkezés hatalmas kihívás nekünk, minden támogatásra szükségünk van. Támogatást kérünk a közművesítéshez, melynek összköltsége kb. 20 MFt.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 79 961 Ft (29 támogató)
![]()
Szép Házat - Szép Hazát Alapítvány
![]() ![]()
Célunk létrehozni egy Nemzetközi Jövőfalut, ahol közösségünk kísérleti életteret szeretne kialakítani figyelembe véve a magyar és uniós sajátosságokat úgy, hogy az mintául szolgálhasson. Tapasztalatcserén és információs bázison keresztül egy olyan élhető környezetet mutat meg az érdeklődőknek, amely a természettel összhangban szolgálja ki a legmodernebb igényeket is, beleértve az egészséges élelem előállítást, az energia függetlenséget, és ebből kifolyólag a teljes foglalkoztatást. A Jövőfalu az élethosszig tartó tanulás és tanítás, a tudatosság, a folyamatos és fenntartható fejlődés mintafaluja lesz.
PROJEKT: A gazdálkodó, termelő alap létforma mellett fontosnak tartjuk, hogy a közösség fejlődjön, gazdasági egységként is megálljon a lábán, teljes harmóniában a természettel. Ezt biztosítanák a turisztikai elemek (horgásztó, vendégház, mintagazdaság, bemutató témapark), a saját - CO2 semleges - energiaellátás a kutató-fejlesztő bázisunk tudásának hasznosításával. Segítségüket most az előkészítési munkákhoz kérjük: a pályázati anyagok, tervek, tanulmányok kidolgozásához, szakértői segítség igénybevételéhez, melyet előre is köszönünk. Előkészítés alatt álló projektünk megvalósítására 3 lehetséges helyszín áll jelen pillanatban a rendelkezésre: Szokolya, Herencsény és Márkháza.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 327 612 Ft (117 támogató)
![]()
Szívlapát Alapítvány
![]() ![]()
A Szívlapát Közhasznú Alapítvány 2007-ben alakult. Célunk a környezetvédelem problémáinak, eredményeinek, és a fenntartható fejlődés jelentőségének bemutatása, népszerűsítése a médiában, továbbá művészeti oktatás folytatása és támogatása. Az alapító okiratban rögzített tevékenységeink: Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; kulturális tevékenység; környezetvédelem; jogvédő tevékenység (esélyegyenlőség)
PROJEKT: A program célja, hogy hátrányos helyzetű kistérségek életén keresztül mutassa be a fenntartható fejlődés ideájának megvalósulási lehetőségeit, a társadalom széles rétegeinek bevonásával, több közösségi program illetve műsor keretében. Minden egyes eleme a társadalmi összefogásra, az interaktivitásra épít és mindenkihez szól. A projekt egyéb támogatója a Magyar Telekom Nyrt.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 12 066 Ft (5 támogató)
![]()
Születés Hete Közhasznú Egyesület
![]() ![]()
Egy kisgyermek fogantatása, pocakon belüli fejlődése, születése illetve picinybaba kora a családtagokban ezer kérdést ébreszt. Hozzáférhető tudásanyagban nincs hiány. Vajon mi alapján választhatunk az információdömpingből? A Születés Hete Közhasznú Egyesület feladata a tudományos kutatásokon alapuló hiteles tájékoztatás, adekvát válaszokhoz segítése mindazoknak, akik felelősen és tudatosan szeretnének családot alapítani.
PROJEKT: A Születés Hete szakmai, kulturális tájékoztató országos rendezvénysorozat egy tudatformáló misszió. Egyesületünk éves munkája ilyenkor hangosan és színesen tükröződhet, mutatkozhat. Idén országszerte nyolcvan helyszín csatlakozott, hogy május első hetében együtt ünnepelhessük a családdá válás csodáját. Pénzt a sajtókampányhoz kalapozunk, hogy minél többekhez juthasson el a fontos dátum: 2011. május 1-8.
Igényelt összeg: 800 000 Ft
Összegyűlt: 46 523 Ft (10 támogató)
![]()
Táguló Horizont Alapítvány a testi, lelki és szellemi egészségért
![]() ![]()
Holisztikus gyógyító, kutató, oktató egészségmegőrző központ létrehozásán és az egészséges életmód kialakulását elősegítő önfejlesztő, továbbképző helyi közösségek kialakításán dolgozunk. Kiemelten kezeljük a sajátos nevelési igényű gyermekek esélyegyenlőségének és társadalmi integrációjának elősegítését, az új generációs gyermekekkel és családjukkal történő foglalkozásokat. Hangsúlyozzuk az egészségtudatos életmód és az ezzel kapcsolatos egyéni felelősségvállalás fontosságát.
PROJEKT: "Az egészség tanulható" - ismeretterjesztő és képességfejlesztő rendezvénysorozat, amelynek keretében előadásokat, csoportos és egyéni beszélgetéseket, családi napokat, gyermekfoglalkozásokat szervezünk a tudatos testi, lelki, szellemi egészség jegyében. Programjainkon fő hangsúlyt kap a hétköznapokban is könnyedén alkalmazható tudás megosztása: a résztvevők kiegyensúlyozó, feszültségoldó technikákkal, táplálkozási tanácsokkal, speciális mozgásterápiákkal, új energetikai gyógymódokkal ismerkedhetnek meg.
Igényelt összeg: 900 000 Ft
Összegyűlt: 5 452 Ft (2 támogató)
![]()
Tájoló Erdei és Tájékozódási Sportok Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk kitűzött célja a gyermek-, ifjúsági és szabadidősport segítése, ezen tevékenységek erősítését szolgáló célkitűzések támogatása. Hozzájárulás az általános és középiskolákban eredményesen működő sportkörök, sportegyesületek tevékenységéhez. Kiemelt szerepet kap ebben a tájékozódási és a zöld sportok támogatása, valamint a környezetvédelem.
PROJEKT: Célunk további gyermekek bevonása a zöld sportok megismerésére. Ezen belül is külön hangsúlyt kap a tájékozódási futás. Kisebb csoportok sportolási lehetőségét szeretnénk minél jobban biztosítani, ezáltal megismertetve velük a térkép és tájoló használatát - amit reméljük felnőtt korukra hasznosan fognak tudni alkalmazni a mindennapi élet területén. A zöld sportok által a természet megismerése, az erdők és állatvilágának szeretete, környezetvédelemre való nevelés a cél.
Igényelt összeg: 500 000 Ft
Összegyűlt: 48 522 Ft (20 támogató)
![]()
Társaság a Balaton Akadémiáért közhasznú egyesület
![]() ![]()
Táj- és Magyarságkutató központ - közművelődés, környezetvédelem. Nyilvános tanulmányi napok -évi 10 Keszthelyen, a Kastélyban, 10 más hazai és külföldi városban- és könyvkiadás (a Balaton Akadémia Kiadó három könyvsorozatot gondoz, száznál több kötetet adtunk ki e tárgykörökben)
PROJEKT: A 2011- es évben is reméljük megrendezni nyilvános tanulmányi napjainkat és kiadni 7-8 könyvet a Szent György könyvek, a MÁSKOR és a Balaton Akadémia könyvek sorozatában. Rendezvényeinken 3-4 előadó és általában 50-60, néha száznál több résztvevő van. Könyvbemutatóink adják az előadások témáját.
Igényelt összeg: 700 000 Ft
Összegyűlt: 15 019 Ft (5 támogató)
![]()
Társaság a Szabadságjogokért
![]() ![]()
A TASZ azért dolgozik, hogy bárki megismerhesse alapvető emberi jogait és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben.
PROJEKT: Oknyomozó program: A demokrácia egyik legfontosabb feltétele a független, jól működő sajtó. Ahol a média valódi kontrollt gyakorol, ott az állam átláthatóbb, és a korrupció kevésbé nyerhet teret. Létfontosságú, hogy hazánkban rendszeresen jelenjenek meg tényfeltáró-oknyomozó újságcikkek, ezért indítottuk Oknyomozó programunkat.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 541 266 Ft (105 támogató)
![]()
Tehetséges Gyermekekért Alapítvány
![]() ![]()
Pilisvörösváron a Friedrich Schiller Gimnáziumban nemzetiségi oktatás keretében 600 gyerekkel foglalkozunk. Az iskola alapítványa, a Tehetséges Gyermekekért Alapítvány, segíti a tanulók versenyeztetését, jutalmazását. A szociálisan rászorulókat anyagilag támogatja. Az alapítvány hozzájárul a gyerekek külföldi utazásához, nyári táborozásához, osztálykirándulásokhoz.
PROJEKT: Július első hetében nép- és honismereti tábort tervezünk Baranya megyében, Liptód községben. A népismeret iránt érdeklődő 30 diák egyhetes program keretében megismerkedik a magyarországi németek kultúrájával, szokásaival, történelmével, nyelvével és irodalmával. Ezzel kívánunk hozzájárulni a népismeret órán szerzett ismeretanyag elmélyítéséhez, a diákok identitástudatának kialakulásához, illetve megerősítéséhez és más népekkel szemben tanúsított toleráns magatartásuk megalapozásához.
Igényelt összeg: 500 000 Ft
Összegyűlt: 131 487 Ft (38 támogató)
![]()
Tiszta Hangok Rádió - Napvitézek Alapítvány
![]() ![]()
A Tiszta Hangok Rádió küldetése a következő: Egy azonos emberi értékek mentén gondolkodó kis csoport létrehozta a Tiszta Hangok közösségi Rádiót. Célunk, hogy műsorainkkal a tiszta emberi értékek iránti fogékonyságot erősítsük. A rádió ezért egy olyan dinamikus és impulzív eszköz kíván lenni, amely egyéni és közösségi morális fejlődésre inspirál.
PROJEKT: Rádiónk honlapja ingyenes blogoldalon működik. Hallgatottságunk és az igények azt követelik, hogy ezt a honlapot megújítsuk, még színvonalasabbá tegyük, hiszen tevékenységünk jellegéből adódóan az egyetlen felület, amin keresztül kommunikálhatunk a világgal, az Internet. Az új honlap elkészítéséhez szeretnénk támogatást.
Igényelt összeg: 1 400 000 Ft
Összegyűlt: 23 480 Ft (8 támogató)
![]()
Tiszta Vizet Közhasznú Egyesület
![]() ![]()
A Tiszta Vizet Közhasznú Egyesületet azzal az elkötelezett szándékkal alakítottuk meg, hogy Magyarország természeti kincseinek szeretetét és tiszteletét egyre tágabb körben kiterjesszük. Eszközeink: ingyenes ismeretterjesztő magazin; internetes aktivitás; fenntartható fejlődéssel kapcsolatos rendezvények szervezése; együttműködés hasonló érdekkörű civil szervezetekkel. Hisszük, hogy az élő kapcsolatokból jön létre a teremtő cselekedet, így összefogással cseppekből tengert teremtünk!
PROJEKT: 2011-ben egymásra épülő ismeretterjesztő rendezvénysorozatot indítunk - középiskolásokkal és egyetemistákkal együttműködve - a zöld jeles napok köré. A fogékony diák-korosztály aktív bevonásával el tudjuk érni, hogy a lakosság egyre dinamikusabban beépítse mindennapi életébe az ökoszemléletet. A családok szokásainak megváltoztatása szükségszerűen magával hozza az országos méretű szemléletváltást.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 89 246 Ft (13 támogató)
![]()
TIT Kossuth Klub Egyesület
![]() ![]()
A TIT Kossuth Klub Egyesület fontos szerepet vállal az oktatással, a tehetséggondozással kapcsolatos kiegészítő tevékenységek szervezésében. A TIT József Attila Szabadegyetem előadássorozatainak sokszínűsége garantálja, hogy mindenki megtalálja azt a kurzust, ami igazán érdekli. Tanulmányútjaink kiegészítik az évtizedek óta folytatott ismeretterjesztő tevékenységünket. Programjaink magas szakmai és kulturális színvonalának fenntartásához, olyan civil szervezetekkel működünk együtt, amelyek meghatározóak a magyar tudományos és kulturális életben.
PROJEKT: Az Egyesület célja az egyetemes emberi kultúra értékeinek, a tudományos, szakmai és művészeti ismeretek széleskörű terjesztése. Fontosnak tartjuk az iskolarendszeren kívüli művelődés lehetőségeinek gazdagítását. Közéleti fórumot teremtünk a tudományos, művészeti és politikai kérdések megvitatásához. Egyesületünk hozzájárul a határon túli magyarság kulturális életének fejlődéséhez, az óhazával való közéleti és kulturális kapcsolataik erősítéséhez és részt vesz a hazai nemzetiségek és etnikai kisebbségek társadalmi beilleszkedését célzó országos és helyi társadalmi programokban
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 104 616 Ft (21 támogató)
![]()
UNIK SE
![]() ![]()
Sportszervezetünk az elmúlt években kb. 50 fő rendszeres testmozgását segítette elő. Közhasznú szolgáltató, a honlapunkon meghirdetett programunk keretében edzésterv készítési tanácsadást végez a hozzánk fordulók részére. A leghangsúlyosabb aktivitást tenisz szakosztályunk fejti ki egész éves edzés-, majd versenylehetőség megteremtésével. Folyamatosan tartunk szabadtéri, majd fedett pályás edzéseket, s részt veszünk az országos csapatbajnokságban, két csapattal. Az egyik csapat az I., a másik a II. osztályban versenyez. Sportegyesületünk a jövőben is fogadja közhasznú tanácsadási (edzéstervek stb.) programja keretében a hozzá fordulókat az egész ország területéről.
PROJEKT: Sportszervezetünk legtöbb kiadása is a tenisz szakosztály működtetése kapcsán merül fel. Elsődleges feladatunk a csapat felkészülésének majd versenyeztetésének biztosítása, amely a következő elemekből tevődik össze: 1. Edzésprogram: pályabérlés az edzésekre a fedett és a szabadtéri idényben; labda beszerzések az edzésekre. 2.Versenyprogram: A szakági szövetség felé (Magyar Tenisz Szövetség) a különféle fizetési kötelezettségeink megközelítik a 300.000.- Ft-ot; utazási- és szállás-, illetve étkezési költségek; a versenykiírásban szereplő számú és minőségű pálya biztosítása (bérleti díj); teniszlabda biztosítása (anyagköltség, fogyóeszköz)
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 10 461 Ft (3 támogató)
![]()
United Way Magyarország, Erőforrás Alapítvány
![]() ![]()
Az Erőforrás Alapítvány - United Way Magyarország - célja, hogy megelőzze a baleseteket, még mielőtt azok bekövetkeznének. Az elkerülhető balesetek megelőzése lehetséges. Ennek egyik feltételei a biztonságos környezet fenntartása otthon és az oktatási intézményekben. Törekvéseink egy nagyobb proaktív stratégiához csatlakoztak, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet 10 éves tervéhez, melynek célja, hogy 30%-kal csökkentse a sérüléseket.
PROJEKT: Magyarországon a gyermekhalálozás elsődleges okai az elkerülhető balesetek. Segítünk szórakoztató balesetmegelőző oktatást biztosítani a magyar gyermekek számára a United Way Magyarország Biztonsági Iskola programjának keretén belül. A United Way Magyarország kézzelfogható, ugyanakkor szórakoztató és újító szellemű oktatást helyezi a középpontba, mely garantálja az eredményességet.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 31 038 Ft (10 támogató)
![]()
Ürömi Öröm Néptáncműhely Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk 2000.óta működik. Célja: Az Ürömi Öröm Néptáncműhely működésének hatékony segítése, előadásainak, táncműsorainak, fesztiváljainak, néptánc táborainak szervezéséhez és lebonyolításához szükséges anyagi és egyéb eszközök biztosításának elősegítése. A népi kultúra és a hagyományok ápolása, megőrzése. Nevelés, oktatás, készségfejlesztés. Nemzeti és etnikai kisebbségekkel, határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység. Gyermek és ifjúságvédelem.
PROJEKT: Gyermekek nyári táboroztatása: egy hetes kézműves és néptánctábor. Rászorultsági alapon a gyermekek úti költségének, szállásának, étkezésének finanszírozása. Valamint az Ürömi Nemzetközi Népzenei és Néptánc Fesztiválon a résztvevő csoportok utazási és étkezési költségének finanszírozása.
Igényelt összeg: 600 000 Ft
Összegyűlt: 81 948 Ft (26 támogató)
![]()
Üvegcsontú Betegekért Közhasznú Alapítvány
![]() ![]()
Az Üvegcsontú Betegekért Közhasznú Alapítvány azt tűzte ki céljául,hogy szervezett formában összefogja és felkarolja az üvegcsontúságban szenvedő embereket.Célja:A betegek segítése gyógykezeléseken,rehabilitációs foglalkozásokon való részvételben; segítségnyújtás gyógyászati segédeszközök beszerzésében,higéniai eszközök beszerzésében és telepítésében; közös programok szervezése a elszigeteltség felszámolása és az ápolással kapcsolatos tapasztalatok kicserélése érdekében.
PROJEKT: Az üvegcsontú betegek közintézményekbe való mindennapi eljutásához a személygépkocsi szó szerint nélkülözhetetlen,hiszen a betegek állapotuk miatt a tömegközlekedési eszközöket nem tudják igénybe venni. Ebből adódóan a családok számára nagyon magas az üzemanyag költség.Ehhez szeretnénk támogatást kérni az érintett családoknak.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 349 274 Ft (95 támogató)
![]()
Váci Waldorf Alapítvány
![]() ![]()
Alternatív pedagógiával dolgozó oktatási intézmények fenntartója Vácott és vonzáskörzetében. Nagynak mondható a vonzáskörzete, kb. 30 km-es körből érkezik a tanulóknak több mint fele. Két csoportos óvodát és egy nyolc osztályos általános iskolát működtet. Pedagógiai újítások, nemzetközi, szakmai együttműködések, kulturális rendezvények, iskola felújítási projekt támogatója.
PROJEKT: Új székek beszerzése. Az iskola 13 éves története során néhány alkalommal használt bútorokat kapott adományba, ezeken folyik az oktatás. A bútorok jelentős része nagyon leromlott állapotú. Szükségünk van a középtagozatos osztályokba (5-8. o.) 60 db új, állítható magasságú, tartós székre (12 eFt+ÁFA/db), valamint az előadásokhoz, közösségi programokhoz 50 db egymásba tehető székre (10 eFt+ÁFA/db).
Igényelt összeg: 1 220 000 Ft
Összegyűlt: 28 792 Ft (8 támogató)
![]()
Vadkacsa Leányfalui Gyermek Víziflotta Egyesület
![]() ![]()
A 20 éve működő VADKACSA Leányfalui Gyermek Víziflotta Egyesület és budapesti, illetve a Dunakanyarban alakult VADKACSA Klubjai 2004 óta működtetik a Leányfalui Nomád Vízicentrum létesítményeit, hogy az térítésmentes táborozóhelyként szolgálja a vízi-, a kerékpáros és bakancsos természetjárást, nyaranta működtesse a VADKACSA-kenusuli kormányosképző táborokat, elindítsa a nyílt KenuOvi napokat, illetve természet-közeli helyszínt biztosítson az elmúlt években egyre közkedveltebb "erdei iskola" - mozgalom terepgyakorlati képzéseinek.
PROJEKT: "Minden gyermek tanuljon meg úszni, evezni, kerékpározni" mozgalmat indít 2011-ben a VADKACSA egyesület, a "vízen járás" művészetének és a természetjárás megszerettetésének terjesztésére. A KAP"2011 támogatás segítségével a KenuOvi és KenuSULI programjaink szervezéséhez szeretnénk 1 darab 16 személyes Konticky fakenut készíttetni, a szükséges mentőmellényeket és lapátokat beszerezni, illetve kapcsolódó ismeretbővítő kiadványokat készíteni, nyári vízi táborokat szervezni Dunakanyarban élő gyermekeknek.
Igényelt összeg: 1 200 000 Ft
Összegyűlt: 200 843 Ft (32 támogató)
![]()
Védegylet Egyesület
![]() ![]()
A VÉDEGYLET azért dolgozik, hogy élhető várost és vidéket hagyjunk utódainkra. Ehhez szemléletformálást végzünk, döntéshozókat győzködünk, és ha kell, támogatjuk a helyi közösségek fellépését. A Védegylet túllép a hagyományos "zöld" környezetvédelmen, szociális problémákkal, és az állampolgárok jogainak védelmével is foglalkozik. Mindenkit arra bíztatunk, hogy szóljon bele a saját életét érintő kérdésekbe!
PROJEKT: Helyi termékeket az iskolai közétkeztetésbe! Célunk, hogy helyi élelmiszereket használjanak az iskolai menzákon. Így a kevesebb szállítás kisebb környezetszennyezést okoz, a magyar gazdák munkához, a gyerekek egészségesebb élelmiszerhez jutnak. Ezért képzéseket és egyeztetési fórumokat szervezünk a kormányzat, önkormányzatok és gazdák részére, a Jó Példák terjesztésért és a szabályozás életszerűvé tételéért.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 153 320 Ft (57 támogató)
![]()
Védőháló Co-counselling Alapítvány
![]() ![]()
Egy olyan önsegítő, személyiségfejlesztő és közösségépítő országos hálózat létrehozása, amely a kommunikációs gyakorlati módszerei segítségével kölcsönös támogatást nyújt tagjainak, segít önmegismerési folyamataik elmélyítésében, új önfenntartó közösen gazdálkodó közösségi lét megtapasztalásában, és mindezek eredményeként egy érzelmi és értelmi kompetenciát harmóniában tartó életforma megvalósításában.
PROJEKT: A közösségépítési folyamat támogatása elméletben és gyakorlatban - az ehhez szükséges önismereti, kommunikációs, konfliktuskezelési módszerek elsajátítása, közösségi rendezvények megtartása, illetve az épülő közösség első tagjai által a helyszínen létrehozandó önfenntartó, bemutató mintagazdaság támogatása. Önfenntartó közösség gazdálkodás a fenntartható fejlődésért - életmód tábor és önismereti, kommunikációs tréning 2011. augusztus, szeptember, október hónapokban 3 napos tréning.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 1 860 Ft (3 támogató)
![]()
Végső Vár Alapítvány
![]() ![]()
Alapítványunk szociális területen tevékenykedik Közhasznú Alapítványként Gyermekeket és családjukat támogatva. Az elmúlt években nagy sikereket értünk el ezen területen és rengeteg sok gyermekes mélyszegénységben élő családon tudtunk segíteni. Hátrányos helyzetű gyermekeket, beteg gyermekeket támogatunk, az esélyegyenlőség elősegítése érdekében dolgozunk, illetve a szociális gondoskodásra is nagy hangsúlyt fektetünk.
PROJEKT: "Élelmiszer csomag az éhező gyermekekért!": Országos szinten 150 mélyszegénységben élő család éhező gyermekének élelmiszer csomag összeállítása és személyesen történő átadása. Melyet dokumentálunk fényképekkel és átvételi igazolással. A csomag tartalma: gyümölcs, tejtermék, tartós élelmiszer, vitaminok.
Igényelt összeg: 1 200 000 Ft
Összegyűlt: 1 202 843 Ft (191 támogató)
![]()
Victory SM Alapítvány
![]() ![]()
Kis segítség is lehet expressz segítség! Hálásan köszönjük a segítséget és mindent megteszünk, hogy a jövőben is megkapjuk a segítő, létfenntartó támogatást. Ennek érdekében továbbadjuk mindenkinek a kedvező lehetőségekről szóló információkat és minden téren megteszünk mindent, hogy ismertté váljon a MagNet Bank neve. Az Alapítvány fő célja: "... az SM betegségben szenvedők részére a jelenleg alkalmazott eljárások mellett új gyógymódok igénybevételét, újabb gyógyászati segédeszközök létrehozását, felhasználását, betegek általi megismertetését lehetővé tegye, az alapítvány működésével a betegségben szenvedők életét megkönnyítse, számukra a betegség elviselését könnyebbé tegye." (Kivonat az Alapító Okiratból)
PROJEKT: Egyhetes rehabilitációs program: Igényelt összeg: 850.000 Az üdültetés helyszíne/ Piliscsaba Klotildliget- Siló Vendégház. Saját parkjukon kívül, erdei sétákra nyílik lehetőség. A vendégszobák teljes mértékben akadálymentesen használhatók. A jó levegőt, kényelmes elhelyezést az egészség megőrzése és helyreállítása szempontjából még további lehetőségek egészíti ki: Mozgás-terápiás szolgáltatások. Az igénybe veendő közlekedési eszközök: Támogató Szolgálatok által működtetett járművek. A szállás jellege: 6 x kétágyas szobák, panziós ellátás. Az üdültetés időpontja: szeptember- október. A betegtársak kb. 40%-a egyedülálló kis, illetve rokkantnyugdíjas akiknek igen nagy szüksége van rehabilitációs kezelésre. S az Alapítvány már évek óta nem tudta teljesíteni e feladatot. Alapítványunk 15 éve segít a sclerosis multiplexes betegeknek, akiknek száma növekszik. A betegeknek sokat jelent a személyes találkozás, sok beteg egyedül marad betegsége idején. Évente több rendezvényt szervezünk...
Igényelt összeg: 850 000 Ft
Összegyűlt: 80 004 Ft (15 támogató)
![]()
Világítótorony Alapítvány
![]() ![]()
A Világítótorony Alapítvány 2002 óta működik. Az alapító okiratban megfogalmazott céljaink: "szociális helyzetük, testi és szellemi fogyatékosságuk, árvaságuk miatt hátrányos helyzetben, állami gondozásban lévő gyermekek, fiatalkorúak, valamint idős, beteg felnőttek segítése, támogatása". Alapítványunk meghatározó tevékenységei közé tartozik az állami gondozásban élő gyermekek táboroztatása, a rászorulók folyamatos, egész éven át tartó segítése.
PROJEKT: Alapítványunk 2011-ben is szervez nyári tábort állami gondozott gyerekek részére. Táboraink eddig igen változatos és sokszínű programokból álltak, és a pályázatból befolyó támogatás segítségével ezt az idén is szeretnénk megvalósítani, mert a táborban eltöltött idő vidám és tartalmas üdülést tesz lehetővé a már sok problémát és nehézséget átélt gyerekeknek.
Igényelt összeg: 300 000 Ft
Összegyűlt: 180 009 Ft (34 támogató)
![]()
Zöld Óvoda Hálózat Egyesület - ZOHE
![]() ![]()
A ZÖLD ÓVODA HÁLÓZAT EGYESÜLET (ZOHE) a fenntartható életmódra való nevelés területén tevékenykedik, célcsoportja azonban nem csak az óvodások, akik a jövő nemzedékét jelentik, hanem az óvoda-pedagógiai munkában együttműködik a szülőkkel és az intézményeket fenntartókkal is. A ZOHE céljai között szerepel: Zöld Óvoda Hálózat kialakítása, szakmai támogatása és bővítése; további Zöld Óvodák létrehozásának támogatása; óvoda-pedagógus továbbképzések kidolgozása és lebonyolítása; Zöld Óvoda eredmények széleskörű hazai elterjesztése.
PROJEKT: A Zöld Óvoda Modell Program 2011 célja: 3 db regionális Zöld Óvoda modell program létrehozása és megvalósítása a Zöld Óvoda fenntartók és szülők aktív bevonásával, a régióban már példaértékkel működő és Zöld Óvodává válni szándékozó óvodák részvételével, a Zöld Óvoda kezdeményezések, tapasztalatcserék és együttműködések támogatásán és a kooperáció ösztönzésén keresztül.
Igényelt összeg: 1 500 000 Ft
Összegyűlt: 85 927 Ft (22 támogató)
![]()
Zöld Technológia Közhasznú Alapítvány
![]() ![]()
Az alapítvány célja olyan kutatások támogatása, melyek új utakat keresnek az energia termelésben. Olyan berendezések elveinek kidolgozását és gyakorlati megvalósítását támogatja, melyek olcsó és környezetszennyezésmentes energiát képesek előállítani.
PROJEKT: 2010-ben elkészítettünk egy mágnesmotort, mely tisztán állandó mágnesekből állt. A többletenergia itt akkor keletkezik, amikor a mágnesek elfordulnak egymáson. A továbbiakban szeretnénk még pontosabb mérésekkel optimálisabb készülékeket építeni, ahol a kinyert villamos energia is meghaladja a 100%-os mértéket, sőt visszacsatolható. A készülékek építése és a jobb minőségű mérőműszerekre szeretnénk kérni 500.000 Ft támogatást. Tervezett önrészünk: 700.000 Ft.
Igényelt összeg: 1 200 000 Ft
Összegyűlt: 392 583 Ft (87 támogató)
![]() |





































































































