MagNetBank

Közösségi bank

Miben különbözik a MENTOR betét a hagyományos betéti konstrukcióktól?

A MagNet Magyar Közösségi Bank olyan hiteleket, projekteket, ügyféligényeket igyekszik finanszírozni, amelyek a fenntartható fejlődést, a környezet megóvását, az általános életfeltételeket, a természeti és alkotott értékek védelmét, bővítését, fenntartását szolgálják.

A hagyományos betéteknél az ügyfél csak a bankkal áll kapcsolatban, nincs semmilyen információja arról, hogy a pénz a hitelezési oldalon kiket, és milyen célokat szolgál.

A MENTOR betét esetében megvalósul a három, látszólag különálló érdekcsoport, azaz a betétes, a bank és a hitelfelvevő összekapcsolása. A MENTOR betét tulajdonosa a betét elhelyezésekor kiválasztja, melyik hitelfelvevőt kívánja támogatni – ezt a betétszerződésben rögzíti –, és a bank a betétből kizárólag oda helyez ki hitelt, tudatosan segítve ezzel az adott cél megvalósulását. Továbbá a betétes egy meghatározott sávon belül dönthet betétjének kamatáról, akár a piaci kamatoktól alacsonyabbat is választhat, ha azt szeretné, hogy az adott hitelfelvevő MENTOR hitele olcsóbb legyen.

Hogyan működik a MENTOR betét?

A bank a különféle MENTOR betétekben lévő mindenkori betétállomány lehetőleg teljes egészének megfelelő összeget a betéttulajdonos által meghatározott hitelfelvevő részére igyekszik kihelyezni.

A közösségi banki betétek legfontosabb jellemzője az, hogy a betétes jogosult tudni, mi történik a pénzével: a bank a Támogatott (hitelfelvevő) felhatalmazásával a betétes tudomására hozza a hitelfelvevőre és a hitel felhasználására vonatkozó főbb adatokat, a betétes így figyelemmel kísérheti, hogy a MENTOR betétből mit finanszíroz a bank, ezáltal megvalósul a teljes átláthatóság.

A betétes saját maga dönt MENTOR betétje kamatáról: a bank meghatároz egy betéti kamat sávot, melyben a felső kamatmérték az aktuális, piacon elérhető kamatszintekkel versenyképes, ezen belül pedig a MENTOR betéttel rendelkező ügyfél döntheti el, hogy a sávon belül pénze milyen mértékben kamatozzon.

A bank a betétes számára a megszokott módon, a Hirdetményében teszi közzé a MENTOR betéttel és hitellel kapcsolatos legfontosabb információkat.

Az Óbudai Waldorf Alapítvány volt az első ügyfél, amelynek hitelét MENTOR betétek elhelyezésével kedvezőbbé lehet tenni. Erről szóló Hirdetményünkben továbbiakat is olvashat.

Az Óbudai Waldorf MENTOR betét és MENTOR hitel sajátosságai

Az Óbudai Waldorf Alapítvány az első olyan ügyfél, amelynek a kölcsönét MENTOR betétek elhelyezésével kedvezőbbé lehet tenni. Bankunk finanszírozza az alapítvány által fenntartott Óbudai Waldorf Iskola fejlesztését (tanterem, tornaterem, egyéb épületek), ehhez társítjuk a MENTOR betétet.

A MagNet Magyar Közösségi Bank vállalja, hogy az alapítvány kölcsönének kamata a MENTOR betétek kamatkedvezmény összegének erejéig csökkentésre kerül, de maximum a jegybanki alapkamatot alapul véve kiszámított kamat összeg erejéig. Ez a kölcsön kamat mérték jóval kedvezőbb a MENTOR betét és kölcsön összekapcsolásával, mintha a kölcsön piaci kamatozású lenne.


Az óbudai Waldorf iskola

Hogyan tudja Ön betétesként segíteni az iskola fejlesztését?
Ha MENTOR betétesként úgy helyez el pénzösszeget, hogy Támogatottként az Óbudai Waldorf Alapítványt jelöli meg a betétszerződésben, akkor biztosan csökkenti az Óbudai Waldorf Alapítvány kölcsönének kamatát. A kedvezmény mértéke attól függ, hogy Ön mekkora összeget helyez el, és milyen mértékű kamatra. A MENTOR betét sajátossága, hogy betétesként meghatározhatja betétkamatát. (Éves kamatláb: 0,5% és a felső kamatmérték között az Ön választása szerint. Felső kamatmérték: MNB jegybanki alapkamat -0,5%, aktuális kondíciók a Hirdetményben). Vagyis a MagNet Magyar Közösségi Bank által kihelyezett kölcsön kamata jóval kedvezőbb lehet, mint a piaci kamatozású kölcsön kamata. Ebből egyenesen következik, hogy az iskola nagyon sokat tud megtakarítani kamatkiadásain, ezzel a fejlesztési költségei is csökkennek.
Hogyan kapcsolódik össze a MENTOR betét és a hitel futamideje?

Elsősorban a MENTOR betétekből finanszírozzuk az iskola fejlesztését. Az Óbudai Waldorf Alapítvány kölcsönének adott futamidejéhez a MENTOR betétnél megszokott futamidők, vagy ezek további sorozata társítható egészen addig, amíg a kölcsönt vissza nem fizeti a hitelfelvevő.

Fontos kitétel, hogy a MENTOR betét nem „óvadék”, azt a bank a hiteltől függetlenül is bármikor visszafizeti.

A hitelezési kockázatot nem a betételhelyező ügyfelek, hanem a bank viseli.

A jövőben tervezzük több ügyfelünk hitelei esetében is elérhetővé tenni a MENTOR hitel-betét kapcsolatot. Érdeklődjön a MagNet Magyar Közösségi Bank bankfiókjaiban vagy kövesse nyomon a weboldalon közzétett újdonságokat!

Hirdetmény a Mentor betét kamatairól, kondícióiról.
Hirdetmény a választható Mentor hitelfelvevőkről.