Társadalmi Szervezetek:
Keresés:
OK
Környezeti Hatás - Közösségépítés
DUNA-RÉGIÓ VÍZI_TURISZTIKAI SZÖVETSÉG
(72%)
A 2012-ben megalakult DUNA-régió Vízi-Turisztikai Szövetség alapító tagszervezetei fennállásuk több mint 15 esztendeje alatt Magyarország szinte valamennyi folyóján túráztak. Így mondhatni teljes körű kép alakult ki arról, hogy mely folyókon milyen lehetőségei vannak a gyermekek vízi természeti nevelésének, a helyi és helyközi túrázásnak, a vízi turizmus aktív turisztikai ággá fejlesztésének. A DUNA-régió Vízi-Turisztikai Szövetség szükségesnek tartja és stratégiai feladatként vállalja, hogy Magyarország minden víz menti települése vegye használatba saját vízpartját és a tanuló ifjúság saját lakókörnyezetében tanulja meg a "vízen járás" tudományát.
www.dr-vtsz.hu/
A "Víz-CSÖPPEK természeti alapú regionális közösségépítés" mozgalom életre hívásával a DUNA-régió Vízi-Turisztikai Szövetség a vízi világot kultúrateremtő erőnek tekinti és szeretné elérni, hogy minden egymáshoz közeli vízparti településen legyen olyan szabadon használható közösségi tér, mely mindenki számára elérhető. Adott településeken a folyó menti közösségi terek mint - vízitúrázásra alkalmas - nyílt használatú, természeti nevelést szolgáló BŐGŐSHAJÓ pontok kerülnek kialakításra.
Igényelt összeg:
950 000 Ft
Összegyűlt:
686 088 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Közösségépítés
Ökotárs Alapítvány
(12%)
Az Ökotárs Alapítvány azon dolgozik, hogy a közsség erejével egy fanntartható , demokratikusabb, igazságosabb, zöldebb viláhot hozzon létre. Közösséget építünk, miközben új zöld területeket teremtünk. Több mint 25 éves fennállásunk óta közel 120.000 fa és cserje ültetését támogattuk, ami által 2000000m2 közösségi zöldterület jöhetett létre. Partnereinkkel egész Európában mozgósítjuk a fák szerelmeseit.
okotars.hu
Az Év Fája verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a természet és az emberi közösségek kapcsolatára, a fák és zöldfelületek életünkben betöltött szerepére, és cselekvésre mozgósítson a természeti értékek megőrzése érdekében. Szeretnénk tovább erősíteni a verseny és a kampány közösségi jellegét, és Európa szerte kiállni a fák védelmében!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
116 203 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Közösségépítés
Külker Evezős Klub Óbuda (Fák a Rómain)
(30%)
A FÁK a Rómain civil önkéntes csoportunk évek óta dolgozott azért, hogy megakadályozza a Római-partra erőltetett környezetpusztító és kokcázatos mobilgát építését. A 2019-es önkormányzati választások eredménye új stratégia kidolgozására ösztönöz minket. Az évek alatt megszerzett tudásunkkal, konstruktív javaslatainkkal, inspiráló jövőképünkkel szeretnénk továbbra is aktívan részt venni a part megújulásában és elkezdeni a közös építkezést.
fakaromain.hu
Projektünk legfőbb célja az evezősélet népszerűsítése, minél több család számára váljon elérhető sportolási lehetőséggé, emellett egyéb közösségi és csapatépítő programokat is szerveznénk (túrák, versenyek, családi napok, bográcsozások, sport, művész, építőtáborok, faültetés, szemétszedés, környezetvédelmi előadások, beszélgetések, karitatív tevékenységek, rászoruló gyermekek táboroztatása. Rendezvényeinkre meghívnánk hátrányos helyzetű közösségeket (az ő hajóbérlésüket és étkezésüket a pályázati forrásból finanszíroznánk)
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
236 120 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Közösségépítés
Társadalmi Hatás - Kultúra
Gólem Színház Közhasznú Egyesület
(40%)
Célunk szórakoztató, mégis elgondolkodtató előadásokat létrehozása. Bátran, tabuk és félelem nélkül, a nevettetés eszközével beszélünk olyan egyetemes problémákról, melyeken hisszük, hogy változtatni lehet. Működési terület: színházi bemutatók, színházi nevelési foglalkozások, nemzetközi zsidó színházi fesztivál, amatőr színistúdió, zsidó filmfesztivál szervezése. 2020 őszétől az erzsébetvárosi Csányi utcában nyitjuk meg a budapesti Zsidó Előadóművészeti Központot.
www.golemszinhaz.hu
2020 őszén a Csányi u. 3-ban nyílik a Budapesti Zsidó Előadóművészeti Központ. Minden, ami zsidó tematikájú előadóművészet egy év múlva a felújítás után helyet kap itt. Az ingatlant az Erzsébetvárosi Önkormányzat közszolgáltatási szerződés keretében adta használatba és az a bontási munkálatokat is saját költségén elvégezte. A felújítás további része a Gólem feladata és költsége.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
403 380 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Kultúra
Baltazár Színház Alapítvány
(41%)
A Baltazár Színház Magyarországon egyedülálló színtársulat. A professzionális színház értelmi sérült színészei azon kevés fogyatékos emberek közé tartoznak hazánkban, akik 22 éve művészetből élnek meg. Tevékenységeink szerteágazóak, azonban mindegyiket az a közös cél vezeti, amely a többségi társadalom számára segít láthatóvá, ezáltal elfogadhatóvá tenni fókuszon kívül eső társadalmi csoportokat.
www.baltazarszinhaz.hu
A Baltazár Színház a most készülő a "A világot tartó oszlopok" című előadásával arra törekszik, hogy egy lehetséges alternatívát mutasson a felelősságvállalásra a művészet nyelvén. Az előadás azt kívánja bemutatni, hogy milyennek szerené látni a Baltazár Színház a jövőt. Arra keresi a választ, hogy melyek azok az értékek, amelyek mentén élve a világunk talán élhetőbb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb lesz.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
408 353 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Kultúra
Liget Műhely Alapítvány
(10%)
Alapítványunk folyóiratok, könyvek kiadásával és oktatással foglalkozik. A Szitakötő oktatási programban hazai és határon túli diákok és pedagógusok vesznek részt. Szaklektoraink, a kuratórium tagjai, az olvasószerkesztők, 120 fős pedagógushálózatunk önkéntesekből áll. Akkreditált Kiváló Tehetségpontként mese- és versíró tábort szervezünk gyerekeknek, hátrányos helyzetű roma lányokat mentorálunk. Évente hét alkotói pályázatot hirdetünk.
www.ligetmuhely.com
A kultúra és az oktatás (környezeti és művészeti nevelés) területén tevékenykedő műhelyünk a Liget magas színvonalú, értékvédő közösségének kíván szellemi bázist és publikációs lehetőséget biztosítani, ahol még van lehetőség az értelmes párbeszédre, összefogásra. Olyan alternatívákat akarunk mutatni, amelyek gyakorlatban is megvalósíthatóak és disszeminálhatóak
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
105 002 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Kultúra
Környezeti Hatás - Kultúra
Jövő Nézőiért - Zöld Színház Projekt / Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
(8%)
A Miskolci Nemzeti Színház Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb színházi intézménye. Évente több mint 140.000 néző fordul meg itt, - így az egész megyére kiható kulturális szerepe mellett szemléletformáló hatással is bírhat. Színházunk a 2019/20-as évadtól kezdve az országban, - de talán egész Európában is - egyedülálló módon céljául tűzte ki, hogy a következő évek során az első környezettudatos színházi intézmény legyen.
https://jovo-nezoiert.webnode.hu/
A Miskolci Nemzeti Színház a Jövő Nézőiért elnevezésű projektjével saját tapasztalatait, illetve az úgynevezett zöld intézménnyé válásának útját szeretné mintaként továbbadni a környezetvédelem iránt elkötelezett kulturális intézmények számára. Célunk a jövőben a lehető legkisebb ÖKO-lábnyom elérése, környezettudatos energetikai fejlesztések, a kommunális hulladék minimálisra csökkentése és környezettudatossági prioritás az üzemeltetésben. Emellett tematikus beszélgetések, kiállítások és szemléletformáló ún. ÖKO-érzékenyítő programok fejlesztése.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
77 214 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Kultúra
Magonc Alapítvány
(31%)
A több mint tíz éve működő Magonc Alapítvány az élményszerű, természetvédelmi és kulturális programok szervezését tűzte ki céljának. Küldetésünk, hogy a programjainkon résztvevő fiatalokból olyan felnőttek váljanak, akik felelősen, bátran gondolkodnak, cselekednek a környezetükért. Kiemelt programunk az a tíz napos, 100+ fős, nomád gyerektábor, amit idén tizedik éve szervezünk meg.
www.magonc.org
Mintegy 100 gyereket fogadnak önkénteseink idén 10 éves, teljesen nomád sátortáborunkban, ahol az élménypedagógia és közvetlen tapasztalások segítségével mutatjuk be a környék természeti-kulturális értékeit, növeljük környezettudatosságukat, fejlesztjük önállóságukat és szociális érzéküket. A 10. évforduló kapcsán, a támogatásotoknak köszönhetően szeretnénk fejleszteni a nomád tábori eszközparkot, és jelentősen csökkenteni a tábor ökolábnyomát.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
155 129 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Kultúra
Társadalmi Hatás - Oktatás
Technológiai Oktatásért Alapítvány (Skool)
(77%)
Gyermekként bekerülünk bizonyos "dobozokba": matekos, hercegnő, stréber, gyermekotthonos, stb. Aztán elfelejtjük, hogy díobozainkat elhagyhatjuk, vagy kedvünk szerint alakíthatjuk. Változhat jelentőségük és az, hogyan érezzük magunkat benne. A Skool-ban azon dolgozunk, hogy lányok és hátrányos helyzetű fiatalok számára a technológia segítségéveml egmutassuk: ők is képesek a kiosztott dobozok alakítására, kidobására.
www.skool.org.hu
Skool for Good programunkban 2017-től Magyarországon egyedülálló módon gyermekotthonokban, és konvergencia régiókban élő hátrányos helyzetű fiatalok számára tartunk ingyenes, érdeklődést felkeltő, technológiai ismereteket átadó foglalkozásokat. Ezzel segítjük a fiatalok továbbtanulási, elhelyezkedési esélyeit egy olyan szektorban, amely meghatározza a jövőnk alakulását, a legdinamikusabban fejlődik, és amely Magyarországon is a legkiválóbb munkalehetőségeket kínálja.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
771 595 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Oktatás
Kórházsuli Alapítvány
(87%)
Magyarországon tartós betegsége miatt évente több ezer gyerek marad ki hosszú hónapokra, évekre az oktatásból. A KórházSuli azért jött létre, hogy kortárs segítő csoportok (középiskolások és egyetemisták) önkéntes munkájára építva egy professzionális képzési rendszerben segítse a beteg gyerekek oktatási- és szociális rehabilitációját.
www.korhazsuli.com
A támogatás a Kórházsuli fenntartható, stabil működéséhez, továbbfejlődéséhez, ismertségének növeléséhez, mindezek hatására a társadalmi bázisépítéséhez járul hozzá.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
868 363 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Oktatás
Élményakadémia Közhasznú Egyesület
(11%)
Az Élményakadémia elhivatott szakemberek közössége. Hiszünk abban, hogy együtt képesek vagyunk egy olyan valóságot teremteni, amelyben mindannyian tudatos, felelősségteljes életet élünk, törődünk magunkkal, másokkal és a világunkkal. Gyermekotthonokban és roma telepeken élő fiatalokkal és segítőikkel dolgozunk a társadalmi integráció előremozdításán, miközben támogatjuk őket személyes és lelki fejlődésükben.
www.elmenyakademia.hu
A Tőlünk Nektek az Élményakadémia 10 éve indított programsorozata, melynek során több roma telepéről összegyűlt fiatal közösen tervez és valósít meg egy önkéntes programot egy társadalmilag hasznos cél érdekében. A program célja, hogy a résztvevők felfedezzék saját erőforrásaikat, lehetőségeiket; megerősödjenek abban, hogy ők is értékes tagjai a társadalomnak.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
112 078 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Oktatás
Belvárosi Tanoda Alapítvány
(48%)
A Tanoda más iskolákból kimaradt, problémás fiatalok ingyenes oktatására létrehozott gimnázium fenntartója. Létrehoztuk a Fiatalok Hálózatot (youthopportunity.eu), valamint folyamatos kapcsolatot tartunk fent felsőoktatási intézményekkel (diákok látogatása és gyakornokok fogadás tekintetében), valamint a szociális szféra és szenvedélybetegek kezelésére létrehozott számos intézménnyel és civil szervezettel.
www.btabp.hu
Az iskolai lemorzsolódás által veszélyeztetett, középiskolából kimaradt, deviáns életvezetésű fiatalok szociális vezetése. Tevékenységek: pályaorientációs program. A diákok egyéni szükségleteihez és életviteléhez igazodva támogatjuk őket: szociális szolgáltatások és ellátások lehetőségei; képzések és munka világa; szakemberek és egészségügyi szolgáltatások elérése; ifjúságsegítő programokban való részvétel, iskolai közösségi szolgálat és önkéntes programok.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
484 193 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Oktatás
Környezeti Hatás - Oktatás
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
(63%)
Az Alapítvány a természettudományos oktatás, tanárutánpótlás problémáival foglalkozik: tanulók érdeklődésének fenntartása (kiemelt fókusszal a kisebb vidéki iskolákat illetően), szakember-utánpótlás és a szaktanárok hiánya, lemorzsolódása. Kémia Mobillabort juttatunk el elmaradottabb térségekbe, komplex természettudományos versenyt szervezünk, tanárszakos egyetemi hallgatókat segítünk ösztöndíjjal, tanári munkát elősegítő információ- és tananyag gyűjtő és strukturáló honlapot fejlesztünk.
www.sz2a.hu/
Kényszerű szünetet követően ősszel folytatjuk a Kémia Mobillabort, cél az ezt végző tanárok díjazása, illetve az anyagszükségletek megteremtése. A projekt a teljes tanévben folyna (remélhetőleg!), a finanszírozási igény kiterjed a tavaszi félévre is. Párhuzamosan zajlik a természettudományos tanári honlapfejlesztés, a forrásoktól függően ennek költségeire is allokálnánk lehetőség és szükség szerint.
Igényelt összeg:
700 000 Ft
Összegyűlt:
443 045 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Oktatás
Gyermekliget Alapítvány
(100%)
"A Gyermekliget Alapítvány a Pest megyei, dombokkal, erdővel határolt, festői Tök községben működő Gyermekliget Waldorf Óvoda és a Kisgöncöl Waldorf Iskola fenntartója. Az Alapítvány célja a gyermekek kiegyensúlyozott testi-lelki-szellemi fejlődésének, nevelésének elősegítése; a Waldorf-pedagógia alkalmazásának támogatása. Közösségünk családjai számára óvodáskortól tudjuk ezt biztosítani Budapest közelében, a természet ölelésében, családias hangulatban."
www.gyermekliget.net/hu
"Újragondoltuk óvodánk kertjét! Klasszikus játszótér helyett hűs árnyékot adó fákat, erdőkertet, vizesárkot, méhlegelő rétet, zegzugos fűzépítményeket szeretnénk, mely természetes játszó- és termő kertként funkcionál gyermekeink számára, s kertészkedésre, gyönyörködésre, tanulásra egyaránt alkalmas. A támogatást a játszó részben helyet kapó fűzépítményekre, erdőkert illetve méhlegelő kialakítására és ehhez szükséges eszközökre szeretnénk fordítani."
Igényelt összeg:
697 000 Ft
Összegyűlt:
699 422 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Oktatás
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
(22%)
Egyesületünk 30 éve dolgozik a környezeti nevelést feladatuknak vallók – és rajtuk keresztül a magyar társadalom – ismereteinek, környezeti tudatosságának és felelősségének fejlesztésén, gondolkodás- és életmódjának környezetbaráttá alakításán. Kiemelt fontosságú terület tevékenységünk során a környezeti neveléshez szükséges ismeretek és módszerek gyűjtése és terjesztése, a környezeti nevelők munkájának segítése, a közöttük lévő együttműködés bátorítása és szervezése. Tagjaink évente több ezer gyermek és felnőtt szemléletét formálják környezeti nevelési programjaink során.
www.mkne.hu
"Hová lettek a fecskék? Hová lettek a rovarok? Veszélyben vannak a rovarbeporzású növényeink termései: gyümölcsök, zöldségek, fűszerek, édességek. Projektünk a beporzó rovarokat támogatja, célunk a figyelemfelkeltés, tájékoztatás, aktivizálás. Rovarszállókat készítünk a városokba, segédanyagokat, taneszközöket az osztálytermekbe, hogy továbbra is legyen paprika, paradicsom, gyümölcs, lekvár, pálinka."
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
172 213 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Oktatás
Óbudai Waldorf Alapítvány
(79%)
"1990-ben szülői kör állt össze Óbudán, akik szerették volna gyermekeiket a Waldorf pedagógia szellemében felnevelni. A harmadik kerületi önkormányzat támogatásával alapítványt hoztak létre Waldorf-óvoda és iskola beindításához, melynek eredményeképpen az Óbudai Waldorf Iskola 1992 szeptemberében 19 tanulóval megkezdte működését. Az iskola felfelé bővülő rendszerben épült ki, az iskola tanulólétszáma pedig a 2019/2020-es tanévben már 602 fő. Az iskola pedagógiai programja a gyermeki fejlődés törvényszerűségeire épít. Az egyes osztályfokok tananyagát is az adott életkori sajátosságoknak megfelelő szellemi-, lelki-, testi erőnlétet tápláló tudományos, irodalmi és művészeti értékekből választjuk ki. Iskolánk nem az információdömping átadására törekszik (hiszen ezek úgyis gyorsan elavulnak), hanem egyetemes emberi értékek átadására, melyekhez az újabb és újabb információk hozzászövődnek. "
www.obudaiwaldorf.hu
Szeretnénk az eddigi tevékenységeinket kibővíteni és tudományos igényűvé tenni. Elsődleges feladatunknak tekintjük, hogy természetes környezetet teremtsünk iskolánkban és annak környékén, ezt kertművelés óra és a tájépítészet praktikum keretein belül kívánjuk megvalósítani.
Igényelt összeg:
600 000 Ft
Összegyűlt:
473 312 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Oktatás
Zöld Kerék Alapítvány
(17%)
Alapítványunk 23 éve közhasznúan tevékenykedik. Fő profilunk a természetjáró programok szervezése mellett a KRESZ-oktatás. Fontosnak tartjuk, hogy a fogyatékkal élők is részt vegyenek programjainkon, rendezvényeinken. Mosoly Tábor néven külön nyári tábort is szervezünk eltérő testi és szellemi fejlődésű gyerekeknek. 15 lelkes önkéntes segíti munkánkat.
zoldkero.hu
Projektünk célja játékos elméleti és gyakorlati KRESZ oktatások tartása óvodás és iskoláskorú gyerekeknek. Bringa Suli programunk által mobil ügyességi pályán gyakorolhatják a fiatalok játékos módszerekkel az alapvető szabályokat. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerjék és kövessék azt a jelrendszert, ami szabályozza közlekedésüket az otthon és az iskola között.
Igényelt összeg:
942 000 Ft
Összegyűlt:
164 351 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Oktatás
Energiaklub Szakpolitikai Int. Egyesület
(11%)
Az Energiaklub csaknem 30 éve dolgozik a magyar energiapolitika fenntartható pályára állítása, a klímatudatos és fenntartható energiarendszerek kialakítása érdekében. Szűkös készleteink ésszerű felhasználása, a sokszínű helyi erőforrásokon alapuló gazdaság, vagy az energiapazarló fogyasztási szokások megváltoztatása, mind-mind része a megoldásoknak, melyet szervezetünk kutatásaival, képzéseivel, szakmai anyagaival és kommunikációs kampányaival támogat.
www.energiaklub.hu
Az Energiaklub óvodásoknak készít oktató plakátokat arról, hogy ők maguk milyen apró lépésekkel tudnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez hozzájárulni, és hogy miként lehet az energiafogyasztással takarékoskodni. Célunk, hogy a felnövő generáció mindennapi életvitelében és fogyasztási szokásaiban minél előbb megjelenjen a klíma- és energiatudatosság. A projektben az Energiaklub óvodapedagógusokkal dolgozik majd együtt.
Igényelt összeg:
600 000 Ft
Összegyűlt:
65 970 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Oktatás
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
Van Esély Alapítvány
(44%)
Van kiút a hajléktalanságból. 21 éve dolgozunk otthontalan emberekkel. Hisszük, hogy ha valakit teljességében, személyes sorsát figyelembe véve segítünk, lehet ismét saját otthona. Segély helyett esélyt adunk, hogy a legkiszolgáltatottabbak küzdhessenek magukért és képessé váljanak saját maguk erejéből előbbre jutni. Mindenkit azzal segítünk, amire szüksége van, pl. tanulás, szakmaszerzés vagy a megrázó életút feldolgozása. Marika nővér lett egy kórházban, István saját házikót vett, Dávid a hajléktalanszállóról koleszba költözött, egyetemista lett! Az adományokon kívül nincs más bevételünk. Köszönjük, ha Te is segítesz!
www.vanesely.hu
A Magnet segítségével pályázatot írunk ki hajléktalan emberek és segítőik részére. Közösségi adománygyűjtést is bevonva három otthontalan ember/család részére biztosítunk lehetőséget ahhoz, hogy szociális munkással közösen dolgozhasson a hajléktalanság végleges elhagyásáért. A húsz éves Vanesély eddig közel 250 hajléktalan embernek segített, most az ő további sorsukat feltérképező utánkövetést is tervezünk.
Igényelt összeg:
990 000 Ft
Összegyűlt:
436 882 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
Az emberség erejével-Cum Virtute Humanitatis Alapítvány
(40%)
Az emberség erejével Alapítvány küldetése, hogy szerepet vállaljon egy mindenki számára élhető, demokratikus társadalom létrejöttében. Ehhez egyaránt fontos a hátrányosan megkülönböztettett csoportok támogatása és (emberi jogi) nevelési programok megvalósítása. Az alapítvány 2010-ben kezdett dolgozni, Pécs keleti, szegregálódó városrészében, Gyársvároson, létrehozva az Élmény Tár Emberi Jogi Tanodát.
www.emberseg.hu
Az Élmény Tár profiljában megtalálható a tanulássegítés, tanulási projektek, készségfejlesztő műhelyek, szabadidős programok és táborok. Küldetésünk, hogy az odajáró, többségében mélyszegénységben élő gyerekek hozzájussanak azokhoz az élményekhez, melyek szerencsésebb sorsú társaik számára mindennaposak. Az Élmény Tár különlegessége, hogy az országban egyedülálló módon az emberi jogi nevelést helyezzük a középpontba.
Igényelt összeg:
600 000 Ft
Összegyűlt:
242 021 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
Hintalovon Alapítvány
(100%)
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány küldetése a Magyarországon élő gyerekek jogainak érvényesítése és támogatása, hogy Magyarország jobb hely legyen a gyerekek számára, és hogy jó legyen itt gyereknek lenni. Célunk, hogy a felnőtt társadalom minél szélesebb körben vállaljon felelősséget és tegyen a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődéséért.
hintalovon.hu
Az alapítvány programjai: szexuális edukáció a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak megelőzéséért és az egészséges fejlődésért (Yelon weboldal chat funkcióval); az ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosító Gyermekjogi Pro Bono Központ; valamint a középiskolások gyermekjogi ismereteit fejlesztő és hatékony részvételét támogató Gyermekjogi Követ Program. És az új Gyermekvédelmi irányelvek programunk.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 248 963 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
Bike Maffia Egyesület, A Remény Kora Gyermekvédelmi Alapítvány, Humusz, Hulladék Munkaszövetség // Szociális farm működtetése
(86%)
A Budapest Bike Maffiát a társadalmi apátióból való kimozdulás és tenni akarás hívta életre 2011-ben. Ételadományok elkészítésével és gyűjtésével kezdtük a munkát, az adományok kiosztásakor bringával kerestük fel az utcán és a szociális ellátásban élő hajléktalan embereket. Célunk az ő életük segítése volt. Az elmúlt években dinamikusan nőtt a szervezet, rengeteg önkéntes csatlakozott hozzánk, ennek köszönhetően új projekteket és új akciókat indítottunk. Programjainkon keresztül sokféleképpen közelítünk a hajléktalanság és az előítéletesség problémájához, melyek sok esetben túlmutatnak az elsődleges segítségnyújtáson.
www.bbm.hu
A projekt keretében több eszközzel célozzuk meg az utcán és az intézményekben élők (hajléktalan szállók, nappali melegedők, éjjeli szállók, anyaotthonok) támogatását. Az önkéntes munkát, a magán adományokat, az éttermi és rendezvényi felajánlásokat, az iskolák aktivitását kapcsoljuk össze. Ezzel párhuzamosan építjük a közösségünket, mindezt együttműködve civil szervezettekkel intézményekkel és gazdasági szereplőkkel.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
861 174 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
JEL Alapítvány
(24%)
Jelnyelv – mindenkinek! Lehetsz siket vagy halló, gyerek vagy szülő, lelkes nyelvtanuló vagy elhivatott pedagógus – a kommunikáció szerintünk nem akadály, hanem kihívás és lehetőség. A jelnyelvhez való gyermekkori hozzáférés, és a választott nyelv használata mindenkit megillet. Ezért dolgozunk, innovatív, modern, nonformális oktatási módszerekkel, s kínálunk alternatívákat a magyar siketoktatási rendszer mellé.
www.jelalapitvany.org
Jelnyelvi Játszótér - Játssz a jelnyelvvel, játssz jelnyelven! Inkluzív, integrált játszóház és országjáró érzékenyítő program, hallásállapottól függetlenül. A jelnyelv a hallássérülteknek anyanyelv és identitás, a hallóknak egy új világ megismerése és a társadalmi szemléletformálás lehetősége. Egy budapesti állandó helyszínen és országos iskolai érzékenyítő programban tanítjuk meg a szavak nélküli kommunikációt.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
241 743 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Egyesület
(100%)
Emberi jogi jogvédő civil szervezetként azért dolgozunk, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Nyomon követjük a jogalkotást és jogfejlesztő tevékenységet végzünk, stratégiailag fontos perekben képviseletet, jogsegélyt nyújtunk, képzéseket tartunk és médiakampányokkal mozgósítunk.
tasz.hu
Közösség a működő egészségügyért! Célunk, hogy az ápolók kiálljanak a biztonságos egészségügyi ellátáshoz alapvetően fontos munkakörülményeikért, mert ez a betegek érdeke is! A projektben ápolóknak szakmai képzést biztosítunk, amely során a közösségépítés, stratégiaalkotás és civil aktivizmus eszköztárát ismerhetik meg. Közülük a legsikeresebb pályázókat szakmai mentorálással támogatjuk a közösségépítési tevékenységükben.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 007 885 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
Háttér Társaság
(15%)
A Háttér Társaság Magyarország legnagyobb és legrégebbi jelenleg is működő leszbikus, meleg, bi, transz, queer és interszex (LMBTQI) civil szervezete. Az LMBTQI emberek segítő szolgáltatásaink alacsony küszöbűek, hogy minél szélesebb körben segítséget tudjunk nyújtani. Ingyenes a Lelkisegély, a Személyes segítői és a Jogsegély szolgálatunk is, amikkel támogatjuk a közösség tagjait.
www.hatter.hu
A 24 éve önkéntesekkel üzemeltetett Háttér Információs és Lelkisegély Szolgálatunk a hívók számára ingyenesen elérhető, a telefon költségeit szervezetünk fizetni, ehhez kérnénk a támogatásokat. Célunk a szolgáltatással, hogy elősegítsük az LMBTQI emberek és a társadalom mentális jóllétét.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
153 500 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
Suhanj! Alapítvány
(85%)
A SUHANJ! non-profit, közhasznú szervezet, mely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Adománygyűjtő alapítvány, mely rendszeres edzéslehetőséget biztosít értelmi, látás- és mozgássérülteknek több sportágban. Integratív sportklub, ahol az akadályozottsággal élők és az épek együtt sportolnak. Nyitott mozgalom, melynek önkéntesei együtt futnak, úsznak, kerékpároznak fogyatékkal élőkkel.
www.suhanj.hu
A SUHANJ! Kölykök programban 10 osztálynyi, speciális iskolákból érkező értelmi sérült gyereknek nyújtunk lehetőséget a fejlődésre. Szakedzőink heti rendszerességgel fogadják őket az igényeikre szabott, ingyenes edzésekkel. 2020-tól az integráció jegyében ép gimnazista diákok is bekapcsolódnak az órákba. Ráadásul fogyatékkal élő gyerekek szüleit is támogatni kezdjük: önsegítő csoportokat szervezünk nekik.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
854 022 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Esélyegyenlőség
Környezeti Hatás - Esélyegyenlőség
Erdőmentők Alapítvány
(100%)
Az Erdőmentők Alapítvány egy közérdekű feladatokat megvalósító, non-profit, civil szervezet, melynek elsődleges célja az erdei élő környezet sérüléseinek helyreállítása, és az arról való hosszú távú gondoskodás. Munkánkat mintegy 1400 önkéntessel, országosan 8 regionális központba szerveződve végezzük. Sorainkat csupa elszánt és végletekig lelkes ember alkotja, akiknek közös vágya: az Erdők szebbé, boldogabbá és természetesebbé tétele.
www.erdomentok.hu
Kerekerdő Programunk célja, hogy az Erdők Meséi „Röpke mesék a Természetről, erdei séták megállóira” című természetvédelmi mesekönyvünk második kötetének elkészítése mellett, egy adaptációs, aktív élményalapú nevelési program során, súlyosan beteg és érzékeny csoportból érkező Kisgyermekekhez hozzuk közelebb a Természetet és az arról való gondoskodás lehetőségeit.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 077 902 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Esélyegyenlőség
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
(91%)
Az Élelmiszerbanknál célunk, hogy kapcsolatot teremtsünk a felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítsük az éhezés és az élelmiszerpazarlás csökkenését. Működésünk során egyszerre szolgálunk szociális és környezetvédelmi célokat. 15 éves fennállásunk óta gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjtjük be a feleslegessé vált élelmiszereket és juttatjuk el 300.000 nélkülözőhöz. 2019-ben 11.000 tonna élelmiszert mentettünk.
www.elelmiszerbank.hu
Az áruházi élelmiszermentés projekt egyedülálló módon egyszerre szolgál környezetvédelmi és segélyezési célokat. Minden megmentett 1 kg élelmiszer 2,5 kg CO2 kibocsájtását előzi meg, hiszen az el nem fogyasztott élelmiszer megtermelése és megsemmisítése különösen környezetterhelő. 2020-ban újabb áruházat vonunk be az élelmiszermentésbe, mellyel éves szinten 24.000 kg élelmiszerfelesleg megmentését biztosítjuk.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
910 320 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Esélyegyenlőség
Társadalmi Hatás - Gyógyítás
Melletted A Helyem Egyesület
(100%)
Az Egyesület fő célja a koraszülöttek egészséges túlélési arányának javítása. A szervezet egyenlő félként fogja össze a koraszülötekkel foglalkozó orvosok, nővérek, pszichológusok és szülők munkáját. A szervezet szerint elengedhetetlen a szülők folymaatos, aktív jelenléte a koraszülött intenzív osztályokon. Az Egyesület családbarát ellátást támogató kampányokat szervez, kapcsolatot tart fent a nemzetközi szervezetekkel.
www.mellettedahelyem.hu
"A család és a csecsemő idegrendszeri fejlődése oktatás" (FINE) lebonyolítása egy további hazai koraszülött intenzív osztályon. A 20 legmagasabb szintű ellátást biztosító ilyen centrumból eddig csak 6 osztály részesült a legkorszerűbb nemzetközi ismeretek gyakorlati átadását célzó programban. Idén ezzel a projekttel ezen az arányon szeretnénk javítani.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 004 586 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Gyógyítás
Lélekkel Az Egészségért Alapítvány / SuliNyugi
(89%)
Alapítványunk célja a kiegyensúlyozott élet támogatása a kiégés megelőzésével. Már gyermekkorban sokat tehetünk a stresszel való hatékony megküzdésért. Ezért hoztuk létre a Sulinyugi programot. Ha gyermekeinknek megtanítjuk, hogyan vezethetik le a feszültségeiket, akkor olyan egészséges felnőttekké válhatnak, akik könnyebben küzdenek meg a problémáikkal és sikeresebben kezelik a mindennapi stresszt.
www.sulinyugi.hu
Programunk célja, hogy minden iskolás gyermek játékosan, a maga korának megfelelő nyelvezettel tanuljon 45 percben arról, hogy mit tehet a feszültségkezelésért, a mindennapokban könnyen használható módszerekkel. Tudatosítjuk, hogy mindenki képes a saját feszültségét kezelni. Pályázatunkkal kb. 900 gyereket szeretnénk elérni, mely 30 osztályt jelent, hogy biztosítsuk számukra a Sulinyugi alapprogramot.
Igényelt összeg:
900 000 Ft
Összegyűlt:
804 463 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Gyógyítás
PAF (Pozitív Attitűd Formálás) Alapítvány /az egészségügyi dolgozókért/
(33%)
Mi, a 10 éves PAF Alapítvány önkéntesei azon dolgozunk, hogy visszaadjuk a gyógyítók szenvedélyét és önbecsülését. Fejlesztjük a kórházi együttműködést, a gyógyítók lelki erejét, a betegek és a gyógyítók közötti kapcsolatot. Már 68 kórházi osztályon dolgoztunk egyéni és csoportos módszerekkel. Végső soron célunk, hogy erősödjön az egészségügyi szervezetek öngyógyító képessége.
www.pafhungary.hu/
Az orvosok, ápolók heroikus küzdelmet folytatnak a betegekért. Eközben kimerülnek, konfrontálódnak, találkoznak a halállal és kiéghetnek. A koronavírusra válaszul indítottuk el a PAF HELP a kezdeményezést. Ez egy telefonos lelki elsősegély egészségügyi dolgozóknak, amit „békeidőben” is folytatunk.
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
266 386 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Gyógyítás
Bátor Tábor Alapítvány
(100%)
A Bátor Tábor Alapítványnál 18 éve foglalkozunk daganatos és súlyosan beteg gyerekekkel és családtagjaikkal. Módszerünk az élményterápia, mely során különleges élményekkel mozdítjuk ki a gyerekeket a komfortzónájukból, hogy félelmeik legyőzésével felismerjék: képesek szembeszállni nemcsak a kalandok során rájuk váró feladatokkal, de a betegségükkel is.
www.batortabor.hu/
GO! Tábor bárhol kórházi programunkkal elérhetjük azokat a gyerekeket is, akik a betegségük típusából vagy stádiumából kifolyólag nem tudnának eljönni hatvani táborunkba, a kórházi ágyuk mellett adjuk át az élményterápia örömét, idén már Szegeden is! Szívből hiszünk abban, hogy életeket változtatunk!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 856 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Gyógyítás
Emma Közhasznú Egyesület
(33%)
Egyesületünk 2010 óta támogatja a nőket és családjukat a gyermekvállalás időszakában. Információt szolgáltatunk, támogató szolgáltatásokat működtetünk: EMMA Műhely sorozatunkban tematikus csoportokat szervezünk, EMMA Vonalunk telefonon és emailben elérhető krízisvonal. Az anyai tapasztalatra irányuló kutatásokban veszünk részt, és aktív szerepet vállalunk a közbeszéd formálásában.
www.emmaegyesulet.hu
Az EMMA segélyVonalat 2015-ben indítottuk azoknak a nőknek a támogatására, akik anyaságukat nehézségekkel, testi-lelki sérülésekkel élik meg. A támogatással az EMMA Vonal szakmai vezetőjének munkáját, illetve új erőforrások elérése érdekében a pályázatíró és az önkéntes koordinátor munkáját kívánjuk finanszírozni 3 hónapig.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
326 942 Ft
Címkék:
Társadalmi Hatás - Gyógyítás
Környezeti Hatás - Környezet- és állatvédelem
Felelős Gasztrohős Alapítvány
(100%)
Küldetésünk a fenntartható és egészséges étkezés támogatása. Hisszük, hogy környezetbarát gasztronómiai megoldásokkal zöldebbé és egészségesebbé tehetjük étkezéseinket, s ezáltal jót teszünk magunkkal és környezetünkkel is. Mindenki lehet hős, és falatonként képesek vagyunk megváltoztatni a világot! Mi azért vagyunk, hogy megmutassuk Neked, mennyire egyszerű odafigyelni arra, hogy mi kerül az asztalunkra.
www.gasztrohos.hu
Szeretnénk az összeget szervezetünk fennmaradására és kollégáink megtartására fordítani. Mivel bevételünk nagy részét olyan szolgáltatásaink adják, amik a COVID-19 járvány miatt az elmúlt hónapokban mind elmaradtak (csapatépítők, rendezvények, ovis és iskolás foglalkozások tartása) ahhoz, hogy kollégáinkat meg tudjuk tartani és újra ilyen sokszínű tevékenységeket végezhessünk a KAP támogatást működési költségeinkre használnánk fel.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 339 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Környezet- és állatvédelem
Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány
(100%)
A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány 1997-ben alakult, a gyöngybagoly védelmének és kutatásának céljából. Azóta bővült a természetvédelmi tevékenységek köre: más bagolyfajok védelmével, környezeti neveléssel, külföldi önkéntesek hazai természetvédelmi képzésével, vidékvédelmi programmal, a hazai természetvédelem iránt elkötelezettek külföldi továbbképzésével, valamint a sérülékeny társadalmi csoportok természet- és kertterápiával való megsegítésével, vagyis az ökoterápiával.
www.gyongybagoly.hu/hu/
Szervezetünk tevékenységeit a természet-ember kapcsolat tükrében, és a magyar kisfalvas vidékbe ágyazottan végezi. A támogatás keretében célunk a hat éve megkezdett ökoterápia foglalkozások rendszeressé tétele Zala megyében. Az ehhez szükséges eddigi fejlesztések befejezése, a személyi és szellemi háttér megerősítése, a jó gyakorlat további propagálása, és a kulcsszereplők megnyerése a program fenntarthatóságának biztosításához.
Igényelt összeg:
900 000 Ft
Összegyűlt:
900 118 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Környezet- és állatvédelem
Levegő Munkacsoport
(22%)
A Levegő Munkacsoport független társadalmi szervezet. Azért dolgozunk, hogy minden ember egészséges környezetben, emberhez méltó módon élhessen. Munkánkat az éghajlatvédelem, közlekedés, egészségvédelem, levegőtisztaság-védelem, épített környezet-védelem, jogi szabályozások területén végezzük. Rendkívül fontosnak tartjuk és kiemelten törekszünk az állampolgári részvétel lehetőségeinek bővítésére, az aktív állampolgárság erősítésére.
www.levego.hu
Önkéntes légszennyezettség-mérő hálózatot alakítunk ki egy Európa-szerte elterjedt módszerrel. Megfizethető árú, saját kezűleg összeszerelhető légszennyezettség-mérő készülékekkel. A mérőhálózat segítségével pontosabb képet kapunk a légszennyezettségről a PM 10 és PM 2.5 szállópor mérettartományban. A mérőműszerek az önkéntesek tulajdonába kerülnek, saját hozzáadott munkájukkal értékes adatokhoz juttatják az ország minden lakosát.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
216 242 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Környezet- és állatvédelem
Magyar Természetvédők Szövetsége, Függetlenül Egymással KHE, KESZ Közösségi Energia Szolgáltató Nonprofit Kft. // Energiaközösség létrehozása
(100%)
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) több, mint 100 hazai környezet- és természetvédő szervezet közössége, fő célja a természet egészének a védelme. Tagjai az egész országban jelen vannak és küzdenek természeti értékeink megóvásáért. A környezeti problémák okaira akarjuk ráirányítani a figyelmet. Nem technikai vagy felszínes politikai megoldásokban hiszünk, hanem szükségét érezzük gondolkodásunk, erkölcsünk és velük együtt termelési és fogyasztási rendszerünk gyökeres átalakításának.
mtvsz.hu
Közösségi Energia programunk keretében mintaértékű kísérleti projektek előkészítését támogatjuk. A MagNet KAP támogatásból a Gólya közösségi ház és közössége (szövetkezeti tagok, bérlő civil szervezetek, törzsközönség) bevonásával, az épület tetején megvalósítandó napelemes rendszer kialakítását készítjük elő.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 015 670 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Környezet- és állatvédelem
NOÉ Állatotthon Alapítvány
(100%)
A Noé Állatotthon Alapítvány Magyarország legnagyobb állatvédelmi szervezete. Jelenlge 2 telephelyen - Budapesten egy 9 hektáros állatotthonban és Vas megyében, Szergényben egy 100 fős kutyamenhelyen - nagyjából 30 állatfaj 1200 állatának nyújt ideiglenes vagy végleges otthont. A konkrét állatvédő munkán túl, az oktatás, az edukáció, és érzékenyítés illetve országos szinten a nehezebb helyzetben élvő menhelyek segítése is vállalt feladatunk része.
www.noeallatotthon.hu
Zöldebb állatmenhelyekért! Együtt az állatok és a környezet megmentéséért! A Noé Állatotthon Alapítvány vidéki menhelyeket segítő projektjének új részeként tervezünk 100-150 db fa ültetését. Mindez nem csupán az állatok jóllétét - árnyékolás, barátságosabb környezet - de a a zöldebb környezet klímajavítő hatását is eredményezi. Az ültetésre kerülő gyorsan növő füzek előnyei: humusz újrakéződés, talajméregtelenítés, jobb talajvíz hasznosítás, javuló ökológiai környezet, pozitív klímamérleg. GMO mentes őshonos növény, mely kifejezetten a gyors növekedésre lett szelektálva.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 006 861 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Környezet- és állatvédelem
Vigyél Haza Alapítvány
(100%)
Feladatunk az árva és sérült kutyák gyógyíttatása és örökbeadási esélyeinek növelése. Megoldásainkkal, szemléletformáló munkánkkal csökkentjük a gyepmesteri telepekre kerülő kutyák számát, népszerűsítjük a felelős állattartást. Kutyakereső alkalmazásunkkal 40.000 felhasználónk kereshet a tartózkodási helyéhez legközelebbi állatvédő szervezeteknél örökbefogadásra várókat, vagy kóbor állatokat juttathat haza az országosan elérhető, ingyenes mikrochipleolvasó helyek segítségével.
www.vigyelhaza.hu/
Célunk, hogy a közvetlenül, gondozásunkba került árva, sérült állatok megmentésén kívül az állatvédelem érdekében országosan ható megoldásokkal segítsünk. Az általános szemléletformáláson túl tovább bővítjük ingyenes mikrochip leolvasó hálózatunkat az elkóborolt állatok hazajuttatása érdekében.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 924 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Környezet- és állatvédelem
Börzsöny Természet - és Környezetvédelmi Alapítvány
(100%)
A Börzsöny Alapítvány óta működik. Célunk a biodiverzitás megőrzése a Börzsöny területén. Élőhely és fajvédelmi programokat hajtunk végre, és környezeti nevelést folytatunk táborainkban. Szemétszedő akciókat szervezünk, sérült madarak mentését végezzük, védett madárfajok állományát monitorozzuk, számukra fészkelőhelyet létesítünk, a hiúz jelenlétét kameracsapdákkal vizsgáljuk, kétéletűek szaporodóhelyeit fenntartjuk, az érzékeny növényeket kerítéssel védjük, denevérek telelését a bányajáratok védelmével biztosítjuk.
www.borzsony.org
A természetvédelmi gyerektáborok fenntartására, fejlesztésére, a madármentő tevékenység folytatására, madárodúk gyártására és kihelyezésére, valamint a terepi munkák során használt járműveink karbantartására, javítására szeretnénk forrást teremteni, továbbá hiúz, farkas és vadmacska monitorozáshoz új, és korszerű kameracsapdákat beszerezni.
Igényelt összeg:
900 000 Ft
Összegyűlt:
906 514 Ft
Címkék:
Környezeti Hatás - Környezet- és állatvédelem