Adományozz ősszel egészséget is!


A Magyar Bankszövetség JÓTETT BANK kezdeményezése évről-évre visszatérő lehetőséget biztosít véradásra. A programhoz nem csak a Magnet Bank munkatársai, hanem ügyfelei is csatlakozhatnak!

A MagNet Bank ügyfelei számára 2022. ősze a Közösségi Adományozási Program szempontjából (is) fontos, ugyanis szeptember 13-án indult a program rendelkezési időszaka, amelynek során a MagNet ügyfelek a személyes NetBank felületükön, vagy személyesen a bank budapesti és székesfehérvári fióki helyszínein is rendelkezhetnek a bank éves nyereségének rájuk eső 10%-ról, és azt egy fontos célért dolgozó civil szervezetnek adományozhatják. 

Mindazonáltal nem csak a bank éves nyereségét adományozhatjuk el könnyűszerrel (pár klikkeléssel), hanem egy olyan adományozási formára is lehetőség kínálkozik, amely szintén semmibe/vagyis csak egy kis jószándékba és az életünkből mindössze bő fél órába kerül.  Ez pedig a véradás! 

Ha Te is szeretnél esélyt adni egy embertársunknak a gyógyulásra, sok szeretettel várunk a 2022. október 3-án a MagNet Közösségi Házban megrendezésre kerülő véradásunkon az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével, a JÓTETT BANK - Banki Véradók Hete programsorozat keretében!

                         

Interjúnkban Dienes Ritát, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének igazgatóját és  Kántor Katát az Országos Vérellátó Szolgálat kommunikációs osztályvezetőjét kérdeztük.  

Mennyire retteg a tűtől a magyar? Egyszóval mennyire népszerű jótékony cselekedet a véradás, az önkéntesség témakörén belül?

D.R. A véradás egy jótékony cselekedet. Abból ad a véradó, amire a másik embernek nagy szüksége van és ez semmivel sem pótolható. A szervezés során az új véradóknál leginkább az ismeretlentől való bizonytalan érzést tapasztaljuk. Mivel azonban egy-egy véradáson igyekszünk az Országos Vérellátó Szolgálattal kellemes hangulatot teremteni, és különös figyelemmel lenni az első véradókra, ez a félelemérzés nagyon hamar elmúlik, és inkább az érdeklődő kíváncsiság veszi át a helyét. A véradási hajlandóság az elmúlt években sajnos egyre jobban csökkenő tendenciát mutat, ezért is szeretnénk a fiatalabb korosztály életébe is beültetni ezt a fajta segítségnyújtást. 

Mik a leggyakoribb félelmek, hiedelmek, ami miatt megcsappanhat a véradó kedv?

D.R. Természetesen a tűtől való félelem a leggyakoribb, ami megjelenik. A segítségnyújtás érzése, az a cél, hogy van, akinek szüksége van a levett vérre, általában felülírja ezt a félelmet és könnyebben leküzdhető. A kellemes hangulat, a teljes mértékű biztonság érzése nagy segítség lehet, akinek hasonló félelmei vannak. Egyszer kell megpróbálni, utána már nem is gondol erre a félelemre az ember. 

Hogyan befolyásolta a pandémia a véradó kedvet? Romlott a helyzet?

D.R. A jelenlegi pandémiás helyzet természetesen nem tett jót a véradásnak. Nem a betegségtől való félelemre gondolok, hiszen az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve olyan intézkedések bevezetésére került sor (véradók tájékoztatása, információgyűjtés, lázmérés a véradás területére történő belépés előtt), amik biztonságossá tették a véradó helyszínt és a véradás menetét. Jellemző, hogy az otthonokba kényszerült, vagy önként otthon maradók kevésbé indultak el és jelentek meg egy-egy véradás alkalmával. Viszont ennek ellenkezője is megjelent, hiszen kisebb településeken az otthoni munkavégzés lehetővé tette, hogy a települési véradásokon meg tudjanak jelenni azok a véradók is, akik az addigi véradások időpontjában nagyobb városban, a munkahelyükön tartózkodtak. Ami még jellemző volt az elmúlt időszakban, hogy több, előre leszervezett véradást mondtak vissza a partnerek. Ez összefüggött az iskolák, művelődési házak bezárásával, illetve a munkahelyek otthoni munkavégzésre történő átállásával. 

Hogyan jut el a vér a véradó helyszínről a "rászorulókhoz"? Milyen vizsgálatokon megy keresztül? Mit szűrnek ilyenkor?

K.K: A vérgyűjtés helyszínén egyedi kóddal látjuk el a vérvételi zsákrendszert és a mintacsöveket. A központi szűrő laborban a mintacsövekből végezzük el a vércsoport meghatározás mellett az előírt hepatitis B, C, HIV-1/HIV-2, és szifilisz szűrővizsgálatokat. Csak a megfelelő, nem reaktív eredményű vérkészítményeket lehet felhasználni. Ha bármelyik eredmény nem megfelelő, akkor írásos értesítést kap a véradó, és személyes konzultáció során tájékoztatjuk a további teendőkről. Az elkészült vérkészítményeket a kórházi igénylések alapján szállítjuk ki, és már rendelkezésre is állnak, hogy a beteg megkaphassa a kezeléséhez előírt transzfúziót. A folyamat gyors, a ma leadott vért akár már holnap felhasználásra kerül. Bizonyos betegségek esetén nem elegendőek az alapkészítmények, hanem további feldolgozás szükséges a speciális igényű betegek ellátásához.

Van a véradásnak a véradó számára pozitív egészségügyi hozadéka? 

D.R. Minden véradás egy egészségügyi szűrésnek felel meg. Minden véradót a véradás előtt az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai szűrnek, vizsgálnak meg, hogy alkalmas – e a véradásra. Egy rendszeres véradónak ez felfogható rendszeres szűrésnek is. 

K.K: A véradással nemcsak segítenek az emberek, ami egy nagyon jó, felemelő érzés, hanem a fent leírt szűrővizsgálatok révén a véradók visszacsatolást is kapnak aktuális egészségügyi állapotukról. 

Hogyan deríthető ki, hogy valaki adhat vért vagy sem? Vannak kizáró tényezők?

K.K.: Minden véradó kérdőívet tölt ki a véradások alkalmával, amely többnyire a jelentkező egészségügyi állapotára vonatkozó kérdéseket tartalmazza. Az orvosi vizsgálat alkalmával vérnyomásmérésre, ujjbegyszúrással hemoglobinszint (vérszegénység) mérésre, illetve első véradók esetében a fő vércsoport / A, B, AB, 0 / előzetes meghatározására kerül sor. A kivizsgáló orvos áttekinti a kérdőívre adott válaszokat, és még néhány kérdést tesz fel a gyógyszerfogyasztás, a korábbi műtétek, betegségek és az aktuális egészségügyi állapot kapcsán. Az eredmények és a válaszok alapján tudja megállapítani, hogy alkalmas-e a jelentkező véradásra, vagy sem. Vannak átmeneti kizárási okok, például alacsony hemoglobinszint, vagy tetoválás, beleértve a sminktetoválásokat is, kullancs-csípés vagy állatharapás, de néhány orvosi beavatkozás vagy gyógyszer szedése után is várni kell a véradással.

Milyen gyakran lehet vért adni?  

D.R. Két véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie. Az ajánlás szerint a férfiak egy évben maximum 5 alkalommal, a nők ennél kevesebb, maximum 4 alkalommal adhatnak vért. 

Csak transzfúziós célból lehet vért adni? Gyakran látni felhívásokat plazmaadásra. Mi a különbség? 

K.K: Nagyon nagy. Igen, teljes vért adni csak transzfúziós célra lehet. A leadott vérből háromféle készítményt állítunk elő: vörösvérsejt, hemoglobin és plazmakészítményt, ezek mindegyike transzfundálással jut a recipiens szervezetébe. Plazmát adni ma kétféle céllal lehet: egyrészt a hagyományos, jól ismert gyógyszeripari céllal, hiszen a plazmából rendkívül fontos életmentő gyógyszerek – többek között albuminok, véralvadásgátlók készülnek, másrészt, a koronavírus fertőzésen átesettek antitesteket tartalmazó plazmáját várják azok, akik most küzdenek a fertőzéssel. A teljes véradással szemben, plazmaadásnál egy speciális géppel csak ezt az elemet választják ki a vérből, minden más alkotórészt visszaadnak a donornak. 

Mit jelent az irányított véradás? Mi a menete, van olyan adatbázis ahol vércsoport szerint kapnak "behívót" azok, akik csoportazonosak?

K.K: Az irányított véradásról igen részletesen lehet tájékozódni a honlapunkon: https://www.ovsz.hu/hu/mi-az-iranyitott-veradas. Irányított véradásnál célzottan, egy konkrét beteg részére történik az adományozás, általában a beteg, vagy a család keresi meg a donorjelölteket, az OVSz ilyen toborzást nem végez. Amikor a jogalkotó lehetőséget adott az irányított véradásra, a lényege az volt, hogy a beteg nagyobb biztonságban érzi magát attól, hogy ismeri a donort. Nem közismert, de jó tudni, hogy az irányított véradásnak biológiai kockázata is van, amit az OVSz egy speciális beavatkozással kivéd, de jobb, ha az ember egy számára idegentől kap vért. Az OVSz irányított véradás nélkül is minden beteget ellát, mindenki megkapja a számára szükséges mennyiségű vérkészítményt, transzfúzió elmaradása miatt nem károsodhat, és nem is károsodik beteg.

Mire figyeljünk véradás előtt, alatt és után? 

D.R. A véradás teljes folyamata mintegy 30 – 35  percet vesz igénybe. Első lépésként regisztrálják a véradó adatait. Nagyon fontos, hogy minden véradás alkalmával kötelező bemutatni a személyi igazolványt, annak hiányában útlevelet vagy vezetői engedélyt, lakcímigazoló kártyát, TAJ kártyát vagy annak másolatát. Előfordul a nem gyakorlott véradókkal, hogy a vérvétellel hasonlítják össze a véradást. Míg a vérvétel előtt nem ajánlott az étkezés és a folyadék fogyasztása, véradás előtt ennek pont az ellenkezője igaz. A véradás előtt bőségesen kell folyadékot fogyasztani (minimum 1,5 liter folyadék), valamint étkezni. Üres gyomorral semmiképp ne menjünk a véradásra. Amennyiben a véradó minden kritériumnak megfelel, úgy leveszik tőle az előírt vérmennyiséget (450 ml). A vér leadása nagyjából  5 – 7 percig tart, ezt követően pedig legalább még 10 percet pihennie kell a véradónak az ágyon.  A véradást követően nem javasolt a dohányzás és a megterhelő sport és a fizikai munkavégzés. 

Persze elsősorban nem ezért csinálom, de én például imádom azokat az apróságokat, amikkel meglepnek a véradóhelységben.  A MagNet Központjában szervezett véradások alkalmával rendszeresen vannak teák és sós, édes sütemények, amik kellemessé teszik az ott töltött időt.   

D.R. Igen, a véradók a véradás alkalmával a folyadékpótlást elősegítendő fél liter ásványvizet kapnak fogyasztásra, kalóriapótlás céljából édességet, illetve 1000Ft értékben élelmiszer vásárlási utalványt, mely minden nagyobb üzletben beváltható.

A "járulékos édességen" kívül milyen élménnyel lehetünk gazdagabbak egy véradás során?

D.R. A  véradás egy jó cselekedet! Mindenképp arra ösztönzök mindenkit, aki eddig még nem szánta rá magát, hogy próbálja meg. A véradásokon találkozhat rendszeres véradókkal, akikkel a beszélgetés, és a véradó közösséghez való tartozás motivációt adhat. Segíteni pedig mindig jó! 

Arról a felemelő érzésről nem is beszélve, amikor a véradást követően egyszer csak jön egy sms-s az OVSZ-től, miszerint aznap szállították ki és használták fel az általam adott vért. Aznap már tudom, hogy nem keltem hiába.  

PLUSZ 1 TIPP: 

Kérd barátaidat szülinapod közeledtével, hogy a születésnapodtól számított egy éven belül annyian menjenek el vért adni, ahány évet betöltöttél itt a földön.  Ha egészségügyi állapotuk a véradást nem teszi lehetővé, úgy is megünnepelhetnek Téged, hogy adójuk 1%-át adják, vagy adományt juttatnak egy véradással foglalkozó alapítvány részére. Remek ilyen szellemiségben megélni ezeket a jeles napokat, hiszen a Te ünneped így - a Téged szeretők segítségével - egyben másnak is jót hoz és nem csak egy napig tart, hanem a születésnapodat követő egész évben emlékeztethet a életed jeles napjára

Informálódj itt: www.ovsz.hu

                      www.veradas.hu

 

Az interjút Kincses Andi készítette