Ismeritek Az Én Menő Lakásom csapatát? Egy fiatalos, kommunikációban erős, lelkes, szakértőkből álló team, akik ügyfeleik álmai otthonát segítenek a lehető legjobban kialakítani: már a kinézett lakás megvétele előtt is számíthatsz a segítségükre, hogy a lehetőségeid ismeretében hozhass aztán felelős döntést, ha pedig a felújítások kapcsán mindenki számára ismerős rémtörténetektől kímélnéd meg magad, a kivitelezés koordinálását a csapat építésszervezője segíti úgy, mintha a saját lakásáról lenne szó.
Amikor felvettük a kapcsolatot a csapattal, hogy csináljunk együtt valami jót, azt a fentiek okán tettük, hiszen már ez is óriási dolog - ám ennél is többet ajánlottak nekünk!
Olyan együttműködésben gondolkodtunk, aminek az eredményeképp valamilyen társadalmi munkát végző intézmény közösségi terét segítünk újragondolni... Az Én Menő Lakásom csapata viszont úgy döntött, lemond a megbízási díjáról, hogy együtt többet adhassunk egy sokak számára fontos munkát végző szervezetnek, így a közösen mozgósítható támogatást teljes egészében a szakmunkások anyag- és munkadíjára tudjuk fordítani.
Tudsz olyan, elsősorban Budapesten és környékén aktív szervezetről, amelyiknek a közösségi terére (saját tulajdonban álló játszó- vagy foglalkoztató szobájára, kórtermére, tanodájára, várójára, hálószobáira, stb.) ráférne egy alapos újragondolás és csinosítás? |
Segíts megtalálni azt a helyet, ahol egy, az ott végzett munkát jobban, rugalmasabban szolgáló, kellemes tér és megfelelő munkakörnyezet igazán fontos, jelentős változást hozna: olyan, jó ügyet szolgáló intézményt keresünk, akik valódi, egy jobb, befogadóbb, egyenlőbb és élhetőbb társadalmat szolgáló segítséget nyújtanak a társadalmi különbségek csökkentése, inkluzív terek üzemeltetése, ezekkel a fókuszban megvalósított edukációs programok működtetése révén. Ha a jövő felnőttjeit, vagyis a ma gyerekeit támogatja az adott kezdeményezés, az lenne a legszerencsésebb - de bármilyen ötleted van is, ne tartsd magadban!