A cikk írója Gergely Péter, hitel- és bankszámlaszakértő.
A pénzügyi szocializáció sajnos nem egy olyan folyamat, amit későbbre halaszthatsz vagy kihagyhatsz a gyermeked életéből. A szocializáció során az ember azokat a viselkedésmintákat, képességeket, tudást és értékeket alakítja ki, amelyek megfelelnek az őt körülvevő csoportok általános, és az ezekből magára is érvényesnek tekintett elvárásainak.
A pénzügyi szocializáció a családi fészekben kezdődik. A szülők, illetve a gyermek életében jelentős szerepet játszó más felnőttek olyan alapvető értékeket és viselkedésmintázatot közvetítenek, amelyekkel a gyermek vagy azonosulni fog, vagy azokkal szemben igyekszik majd meghatározni magát. Ez azt jelenti, hogy a szülő mindenképpen hatással van a gyermek pénzügyi szokásaira, hiedelmeire és céljaira, még akkor is, ha ezt nem tudatosan teszi.
A gyermekkorban látott minta hatással van a felnőtt élet pénzügyeire is. Például egy kutatásban azt találták, hogy az egyetemi hallgatók pénzügyi tudása, jellemző viselkedései és attitűdjei összefüggést mutatnak a gyermekkori tapasztalataikkal és a szülőkkel folytatott, pénzzel kapcsolatos interakciókkal. Az eredményekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a gyerekek a családban látott szerepek és minták alapján tanulják meg, hogy hogyan kell anyagi döntéseket hozni és felelősen bánni a pénzzel. A család szerepe azért is kiemelt ebben a kérdéskörben, mert a gyermekek és a kamaszok szinte kivétel nélkül teljesen a családjukra vannak utalva anyagi szempontból. Ezért az olyan területeken való szocializációban, mint a társas kapcsolatok vagy a tanuláshoz való viszony, a kortársaknak, illetve más közegeknek is nagy szerepe lehet, de a pénzügyek terén szinte egyeduralkodó a család.
A fenti kutatási eredmények megmutatják, hogy a családnak milyen fontos szerepe van a pénzügyi nevelésben. Ha szeretnéd, hogy a gyermeked olyan viselkedésmódokat és ismereteket sajátítson el, ami később a hasznára válik, akkor vedd kezedbe az irányítást.
De vajon miként érdemes nekiállni a pénzügyi nevelésnek? Hogyan magyarázzam el a 3 éves gyermekemnek a bankok működését?
Vagyis igazodj az életkorához! A pénzügyi nevelés során sem mindegy, hogy hány éves a gyermeked, ráadásul azt is figyelembe kell venned, hogy mi érdekli.
A gyerekek már születésük pillanatában eltérő temperamentummal és szükségletekkel rendelkeznek, később pedig még ennél is nagyobb változatosságra számíthatsz. Sajnos, ahogy nem létezik egységesen jó recept a megfelelő rutin kialakításához vagy az etetéshez, úgy a pénzügyi nevelést is a gyermeked személyiségéhez kell igazítanod. Előfordulhat, hogy valakit már óvodás korában foglalkoztatnak az anyagi kérdések, míg mások csak később kezdenek el érdeklődni a pénz iránt. Fontos, hogy mindig válaszolj a gyermeked kérdéseire az életkorának megfelelően, és bátorítsd a kíváncsiságát.
Kisgyermekkorban fontos, hogy ne vedd túl komolyan a gyermeked pénzügyi oktatását. A legjobb, ha a játék jól bevált eszközéhez fordulsz. Például hatékony módszer, ha a tárgyakat közösen osztályozzátok szín vagy forma szerint. Így egy kicsit a számok világába is bevezetheted a gyermekedet. Bevethetsz szerepjátékokat is, ahol például piaci vagy bolti helyzeteket jelenítetek meg együtt. Jó ötlet, ha megengeded, hogy a gyermeked fizessen helyetted a boltban, idősebb korában pedig akár egyedül is elengedheted a sarki közértbe. A lényeg, hogy a gyermek is örömét lelje ezekben a tevékenységekben.
Idősebb korban már előkerülhetnek az olyan társasjátékok is, mint a „Gazdálkodj okosan!”, a „Monopoly” vagy a „Zsebre megy”. Ilyenkor már érdemes elkezdened gondolkodni a zsebpénz kérdésén is és kialakítani az elképzeléseidet.
A zsebpénz témakörét rengeteg kérdés és bizonytalanság övezi. Érdemes feltételhez (például házimunkához) kötni vagy sem? Eldöntheti a gyermek, hogy mire költi a pénzét? Mennyire kell beleszólni ebbe a szülőnek? Mekkora összeget érdemes adni? Megvonhatom a zsebpénzt büntetésképpen?
Ezekre a kérdésekre egyértelmű választ nem fogsz kapni, inkább különböző szempontokat kell mérlegelned a döntéshozatalkor és ügyesen egyensúlyozni a különböző módszerek buktatói között. Gondolj például a két végletre: van, aki az elvégzett házimunkától, az iskolai teljesítménytől és viselkedéstől függetlenül mindig ugyanannyi zsebpénzt ad a gyermekének, míg mások minden eredményt és helyeselt viselkedést megjutalmaznak. A végletek helyett érdemes inkább az arany középutat választani és egy olyan, a gyermek egyéni sajátosságaira szabott környezetet kialakítani, amelyben a gyermek megtanulja, hogy a pénzért dolgozni kell, ugyanakkor nem csak az anyagiak motiválják.
Fontos, hogy a gyermek pénzügyi céljait nem érdemes teljes mértékben a szülőnek meghatározni. Próbálj szabad teret engedni a gyermekednek és hagyd hibázni. Természetesen beszélgethettek az elképzeléseiről, és ilyenkor próbálhatod megóvni a csalódásoktól, de az irányítást ne vedd ki a kezéből.
Pontos recept arra sincsen, hogy mikortól érdemes zsebpénzt adni, ilyenkor is inkább a gyermek igényeihez igazodj. Szeretne zsebpénzt? Együtt érdemes kialakítani egy olyan szisztémát, ami mind a kettőtöknek megfelel.
A fenti kérdés sokszor elhangozhat egy gyerek szájából, hiszen a média, illetve a kortársai által rengeteg ingernek van kitéve. A reklámok kihasználják a kicsik sérülékenységét és a gyerekek vágyain keresztül próbálják meg befolyásolni a szülők fogyasztói szokásait.
Nem szabad elfelejtkezni arról a veszélyről, hogy egy kisgyermek nem tud különbséget tenni a reklámok és az egyéb tévéműsorok között. Fogalma sincs arról, hogy a hirdetések nem mindig árulják el a teljes valóságot és arra próbálják rábírni őt, hogy a reklámozott terméket válassza. A gyerekek körülbelül 8-12 éves korban válnak képessé arra, hogy felismerjék a reklámok célját és szkeptikusan álljanak hozzá az elhangzottakhoz. Sokszor azonban ez a felismerés nem következik be automatikusan, csak ha valaki figyelmezteti erre a gyerekeket.
Megkönnyítheted a gyermeked dolgát, ha az elektronikus eszközeiden hirdetésblokkolót alkalmazol. Az is fontos, hogy legyél őszinte és magyarázd el a gyermeknek, hogy miért nem kaphat meg minden játékot, ami megtetszik neki.
EZ IS ÉRDEKELHET: ÍGY HASZNÁLD ZÖLDEN A PÉNZEDET >>ELOLVASOM<< |