AdjMeleget! Program

A MagNet Bank idén is segít segíteni a rászoruló hajléktalan embereken

A MagNet Bank hagyományos téli akciója ismét enyhülést hoz az utcára szorult embereknek. AdjMeleget! Programja keretében már tizedjére keresi gazdáját 4.500 db izolációs fóliából készült takaró a MagNet bankfiókokban, amelyet bárki szabadon elvihet és odaadhat az arra rászorulóknak.

A MagNet Bank 2013-ban indította el AdjMeleget! Programját, hogy közös összefogással óvja a tartósan utcán élőket a téli fagyoktól. A kezdeményezésben a Bank számára fontos értékek közül mind a közösségépítés, mind a társadalmi szolidaritás kiemelt szerepet kap. Ebben a megmozdulásban, ugyanis, a felelősen gondolkodó ügyfelek és járókelők segítő szándékának köszönhetően jutnak el a fóliák a bankfiókokból a szükséget szenvedőkhöz. Az ingyenesen elvihető izolációs fóliák a testhő akár 80-90 százalékát is megőrzik, így segítve a harcot az akár végzetesnek bizonyuló kihűléssel szemben. Az idei 4.500 takaróból a Bank azt reméli, hogy újabb 4.500 személyes élmény születik arról, hogy törődni másokkal és adni jó.

„A közvetlen törődésen, segítésen túl, legalább olyan fontosnak érezzük a program másodlagos hatását: azoknak is lehetőséget adni az elesettebbek felkarolására, akik anyagi helyzetüknél fogva nem engedhetnék meg maguknak, hogy saját zsebből adakozzanak. Mi ehhez adunk ingyen elvihető takarókat, és azt kérjük, hogy mindenki tegyen mellé egy jó szót a szíve mélyéről, mikor azt átadja." – vallja Pászka Petra, a kezdeményezés elindítója.

Nem sajnálat, hanem együttérzés az, amire az otthontalan embereknek szüksége van. Amint a közömbösség szertefoszlik, az emberi gesztus nemcsak a testet, hanem a lelket is segít melegíteni. Néhány bátorító szó is elég az átnyújtott takarók mellett ahhoz, hogy a másik reménységgel töltődjön fel, hogy ez a tél is véget ér egyszer.

Mit tehetünk év közben?

A MagNet Bank a téli időszak mellett egész évben lehetőséget nyújt ügyfeleinek az adakozás élményének megtapasztalására. Segítő bankkártyával minden egyes vásárlásuk támogatássá válhat. A 2010 óta működő Közösségi Adományozási Program keretén belül pedig évről évre maguk rendelkezhetnek a MagNet Bank éves nyereségének egy részéről civil szervezetek javára, így támogatva olyan kiemelten fontos társadalmi ügyeket, mint például – de nem kizárólag – a hajléktalanok megsegítése.