Általános információk

Milyen jogszabály vonatkozik a deviza alapú és devizahitelek forintosítására?

A devizahitelek forintosításának kereteit és szabályait „Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről” szóló 2014.évi LXXVII. törvény határozza meg.

 

Mi a különbség pontosan az elszámolás és a forintosítás között?

Az elszámolás során a bankoknak a törvény alapján vissza kell fizetniük a fogyasztóknak a korábbi években tisztességtelenül felszámolt összegeket és jelzáloghitelek esetén fix árfolyamon forintosítaniuk kell a devizahiteleket. Tehát az elszámolás az árfolyamrést és az egyoldalú szerződésmódosítást (egyoldalú kamat-, díj- és költségemelést) érinti, a forintosítás a devizában nyilvántartott tartozás forintra váltását jelenti.

 

Milyen hitelszerződések esetén kerül sor a forintosításra?

Azokra a fogyasztóknak nyújtott deviza alapú és deviza hitelekre vonatkozik a forintosítás, amelyeket 2004. május 1-e és 2014. július 19. napja között kötöttek, és jelzálog-fedezetűek valamint 2015. február 1-jén még nem szűnt meg. A forintosítási kötelezettség abban az esetben is terheli a bankot, ha a törvény hatálybalépésekor (2014. december 6.) már felmondott szerződésével kapcsolatban Önnek még fennálló tartozása van. Az átváltásra a hitel céljától függetlenül kerül sor, tehát a lakáscélú- és a szabad-felhasználású hitelekre is vonatkozik a forintosítás.

 

 

Ha valaki előtörlesztett, az is forintosíthat?

Amennyiben Önnek nincs fennálló hiteltartozása, nincs mit forintosítani. Így a forintosítás nem vonatkozhat a lezárt (végtörlesztett) hitelére, azonban ha 2009. július 26. napját követően szűnt meg a hitele, akkor az elszámolás igen.

A forintosítás kötelezően megtörténik?

A deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződések a törvény erejénél fogva módosulnak. A forintosítást alapesetben automatikusan elvégzi a bank.

Az alábbi feltételek valamelyikének, nem együttesének, teljesülése esetén viszont az adós kérheti, hogy ne forintosítsák a hitelét és az változatlan formában – beleértve a kamatozást is - maradjon fenn:

  • az adósnak a várható törlesztőrészletet meghaladó összegű rendszeres jövedelme van, amelyet az adott devizában kap,
  • a hitel futamideje legkésőbb 2020. december 31-ig lejár,
  • a forintosítás utáni kamat meghaladja a devizahitel eredeti vagy 2014. július 19-i kamat-, kamatfelár szintjét,
  • az adós a 2015. január 1-jén életbe lépő MNB által meghatározott jövedelemarányos törlesztőrészletről szóló szabályok alapján jogosult lenne deviza alapú hitelt felvenni. (Ez utóbbi esetben, ha valakinek svájcifrank-alapú hitele van, és az ügyfelek összesített havi nettó jövedelme kevesebb, mint 400 000 forint, úgy a hitel törlesztőrészlete nem haladhatja meg az összes jövedelem 10 százalékát. Ha 400 000 forintnál magasabb az igazolt jövedelem, akkor pedig a 15 százalékát.)

 

 

Lehetne csak a hitel bizonyos hányadát forintosítani?

A fogyasztói kölcsönszerződés a 2014. évi LXXVII. törvényben meghatározottak szerint a törvény erejénél fogva módosul, a bank köteles a törvény rendelkezéseinek megfelelően eljárni, nincs lehetőség ettől eltérni. Ez azt jelenti, hogy a teljes tartozást forintosítani kell, nincs mód a hitelét csak részben átváltani.

 

Mi történik azzal, aki nem kéri a forintosítást?

A forintosítást nem kérő ügyfeleknek a bank által küldött, az elszámolást is tartalmazó és a jelzálogkölcsön-szerződés módosuló rendelkezéseitől szóló levél kézhez vételét követő 30 napon belül ezt jeleznie kell bankjánál adóstársaival együtt, a banknak pedig újabb 30 napon belül kell a feltételeknek való megfelelés elbírálását végrehajtania.

Kérjük, hogy alaposan gondolja át döntését, mert ha most nem él a forintosítás lehetőségével, úgy a jelenlegi feltételekkel már nem kezdeményezheti a jövőben az átváltást!

 

Milyen árfolyamon történik a forintosítás?

A hitel átváltása jogszabály alapján történik. A svájci frank hiteleknél 256,47 forintos, az euró hiteleknél 308,97 forintos, az amerikai dollár hiteleknél 236,56 forintos, míg a japán jen hiteleknél 2,163 forintos árfolyamon történik a forintosítás.

 

A forintosításnak van ügyfél által fizetendő díja?

Nem, a forintosítást a bankok díjmentesen végzik el az ügyfelek számára.

Mi a forintosítás menetrendje?

a)   2015. január 1-jétől már az új, rögzített árfolyam alapján esedékesek a törlesztőrészletek. Az elszámolást 2015. február 1. napjára kell elkészíteni a banknak.
b)   Az elszámolás közlésével együtt, vagyis deviza alapú hiteleknél 2015. március-április folyamán, míg deviza hiteleknél 2015. augusztus-szeptember hónapban tértivevényes levélben kell értesítenie a banknak a forintosításról az ügyfeleket.
c)   A szerződésmódosulás napja jogilag a b) pont szerinti ügyfél-tájékoztatást követő 31. nap,2015. február 1-jére visszamenőleges hatállyal, kivéve, ha az ügyfél nem kíván élni a forintosítás lehetőségével.

A 2015. február 1-je és az e) pontban megjelölt, új törlesztőrészletek megfizetése közötti időszakban (a még vissza nem állt kamat miatt) fizetett többlet-törlesztőrészletet a banknak az ügyfél számára vissza kell utalnia.

d)   A b) pont szerinti ügyfél-tájékoztatás kézhezvételétől számítottan 30 nap áll a –feltételeknek megfelelő (lásd: A forintosítás kötelezően megtörténik?) -  ügyfelek rendelkezésére, hogy jelezzék nem kívánnak élni a forintosítással, azaz hitelüket változatlan kamatozással és formában, devizában szeretnék tovább tartani. Ha nem teszik, akkor 2015. február 1-jei visszamenőleges hatállyal forintosításra kerül  a jelzáloghitelük. Ha valaki az említett 30 napos határidőn belül jelzi bankjának, hogy devizában maradna, és meg is felel valamelyik feltételnek, akkor helyreáll a devizahitel eredeti kamatszintje.
e)   Az új törlesztőrészletet deviza alapú hitel esetén első alkalommal 2015. májusban, míg deviza hitel esetén 2015. októberben kell fizetni, a szerződések a devizanem és a kamatozás kivételével a forintosítás révén változatlanok maradnak.
f)   Ha megtörtént a forintosítás, de az ügyfél számára nem megfelelő a forintosított hitel feltételrendszere, akkor a hitelszerződés díjmentesen felmondható a szerződésmódosulást követő 60 napon belül.
g)   A felmondást követő 90 napon belül ki kell egyenlíteni a tartozást.