Szerződésmódosítás

A hitelszerződések módosításra kerülnek?

forintosításra a törvény erejénél fogva, közjegyzői okiratba foglalás nélkül kerül sor, a szerződések szövege a törvény szövegének megfelelően módosul. Mindehhez a zálogkötelezettek hozzájárulása nem szükséges, a meglévő zálogjog pedig továbbra is érvényes.

Fontos, hogy az értesítés kézhezvételéig Ön még a régi törlesztési ütemezés szerint fizesse a részleteket. A különbözettel a bank külön elszámol Önnel.

 

Lehet egyéni megállapodást kötni a Bankkal?

A jogszabályok szigorúan szabályozzák az elszámolás és a forintosítás menetét, részleteit. Mivel ezek törvények és rendeletek, a Banknak nincs lehetősége ezektől eltérni.

 

Az átváltást követően lehet-e még módosítani a futamidőt, törlesztés összegét?

Az elszámolást és forintosítást követően – vagyis azután, hogy lezajlott az elszámolás és a forintra váltás folyamata – továbbra is lehetősége van a hitel módosítására, így kérheti a futamidő módosítását is.

A futamidő a forintosítás miatt alapvetően nem változik, kivételt képezhetnek az árfolyamgáttal érintett szerződések.

 

Mikor módosíthatja legközelebb a bank a hitelem költségeit?

A bank a hitellel kapcsolatos tételesen meghatározott díj, jutalék, illetve költség emelését évente egyszer teheti meg, mindig április 1-i hatállyal. Az emelés nem lehet magasabb, mint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által hivatalosan közzétett előző évi fogyasztói árindex. A díj, jutalék, költségemelésre legelőször 2016. április 1. napjával kerülhet sor.

 

Van-e lehetőség előtörlesztésre a forintosítást követően? Lehet-e utána végtörleszteni?

Előtörlesztésre, végtörlesztésre és hitelkiváltásra a szerződés korábbi feltételei szerint, valamint a februártól érvényben lévő új fair szabályoknak megfelelően továbbra is lesz lehetősége.

Az elszámolás/forintosítás utáni hitelkiváltásra külön szabályok vonatkoznak. A forintalapúra módosult deviza, vagy devizaalapú kölcsönszerződést a szerződés módosulásának napját követő 60 napon belül felmondhatja, a felmondást követő 90 napon belül pedig ki kell fizetnie a teljes fennálló tartozást (ha ez nem történik meg, folytatódik tovább a hiteljogviszony). Hitelkiváltás esetén a felmondás, végtörlesztés teljes ügyintézése díjmentes, és az új jelzálogjog bejegyzés valamint a felmondott kölcsönt biztosító jelzálogjog törlése a földhivatalban is díjmentes.